Látlelet regényben

Csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban mutatták be a Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincső Módos asszony üres kézzel című első regényét, melyet a könyv szerkesztője, Gálfalvi Ágnes a 21. századi székely falu látleleteként határozott meg a szerzővel folytatott beszélgetése során.

Bedő Zoltán

2017. október 16., 00:022017. október 16., 00:02

Csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban mutatták be a Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincső Módos asszony üres kézzel című első regényét, melyet a könyv szerkesztője, Gálfalvi Ágnes a 21. századi székely falu látleleteként határozott meg a szerzővel folytatott beszélgetése során.

Egy háromtagú család múltja és jelene bontakozik ki a cselekményben. Sára, a hatvanas éveiben járó falusi asszony felkerekedik, hogy meglátogassa és hazacsábítsa az Amerikába kitántorgott fiát. Józsi, a férj, aki mostanig kénytelen volt a felesége erőteljes irányítása alatt élni, a távollétét kihasználva megkóstolja, majd habzsolni kezdi az élet számára eddig tiltott „örömeit”. Csaba fiuk pedig őrlődik a szülői akarat tisztelete és a gyermeki kötelezettség, valamint az általa elképzelt jövő és a már kialakult helyzet közötti ellentét feloldhatatlansága miatt. Az író a nemzedékek között feszülő különbséget szerette volna bemutatni, annak hozadékaival együtt.


A regényben megjelenített helyszínek nem a képzelet szüleményei, hanem az író saját, ott megélt élményei és szerzett tapasztalatai alapján ismeri és mutatja be ezeket. Nyári vakációit ugyanis édesanyja szülőfalujában, Homoródalmáson töltötte, ahol alkalma nyílt megismerkedni a falusi élet nehézségeivel és örömeivel egyaránt, a mezei munkától a disznóvágásig. Számára azonban nem ismeretlen Amerika és konkrétan San Francisco városa sem, mert egyetemistaként huzamosabb ideig ott tartózkodott. Sőt: regényének megírását a saját családjában átéltek ihlették. Testvérbátyja Amerikába való távozása és letelepedése után ugyanis alkalma nyílt megtapasztalni, hogy a szülők és testvér hogyan viszonyulnak egy ilyen összetett és bonyolult helyzethez, illetve miként viselik ennek lelki következményeit.


Gálfalvi Ágnes a realista szemléletmódot és a kommunizmus bukása utáni székely falu világának a szociográfia határát súroló pontossággal való bemutatását sorolta a regény erényei közé. Hiszen, amint ezt a szerző is megfogalmazza, a fiatal nemzedék az érvényesülés útját valóban a Nyugatra történő távozásban látja. Ugyanakkor a férfiak nagy hányada alkoholmámorba menekül a feje fölé tornyosuló és megoldhatatlannak tűnő gondok elől. Óhatatlanul felvetődik a fájdalmasan időszerű kérdés: a hagyományos család vajon kiállja-e a jelen próbáját, és lehet-e a szülőföldön emberhez méltó életet teremteni?


A marosvásárhelyi Mentor Ki­adó jóvoltából megjelent kötet a Lázár Mihály 14. szám alatt működő Sepsiszentgyörgy Antikváriumban vásárolható meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés