Lapbúcsúztató

Bevallom, eddig nem tapasztalt, szorongató érzés fog el az utolsó lapszám tervezése közben. Tudom, valami egyedülállóval kellene előrukkolni, de hát az elmúlás tudatát lehetetlen ütőssé varázsolni. Minduntalan 1996. márciusi képkockák vergődnek előtérbe emlékeimben, amikor floppyn csempészem be a szigetelőgyárba a kinyomtatandó mesterpéldányt, az 1849-es elődből idéző Lapindító, az utcán szalagcímeket kiabáló rikkancsok… Amikor fehér zászlóval álltunk az ismeretlen jövő előtt.

Nagyon nem merek nosztalgiázni, mert félek, hogy hirtelen lehullana az a szenvtelen-álarc, amely a vérprofit hivatott eladni, s amit szűkebb környezetem, illetve kollégáim „megnyugtatására” öltöttem magamra az utóbbi hetekben. Vagy inkább én menekültem mögéje a megannyi kérdés és kétség elől? Végül is ennek már nincs jelentősége, és szerencsére hely sincs a hosszas morfondírozásra – annak idején éppen azért szabtam ilyen szűkre a vezércikkek helyét, hogy a saját gondolatok megosztásával ne lehessen unalomba kergetni az olvasót.

A lényeg, hogy nem egészen huszonhét évvel az újraindítása után, 4061. számánál Székelyföld második legrégebbi lapja, a Székely Hírmondó nyomtatott formában megszűnik létezni. Ennek oka egy majdani higgadt elemzés tárgyát képezheti, amikor mindenki tisztábban látja a történteket, annyi biztos, hogy nem rajtunk, korábbi és jelenlegi munkatársaimon múlott. Tudom, hogy sokkal többet érdemelnének, de most csak egy szűkszavú köszönöm szorul ki a torkomon mindazok irányába, akik az elmúlt évtizedekben bár egy centivel is előmozdították szekerünk kerekét, az említett újságíróktól, tördelőktől kezdve a lapkézbesítőkig, a bennünk bízó vállalkozóktól a jó szóval segítőkig. És nem utolsó sorban a hűséges olvasók fele, hiszen az ő érdemük is, hogy ma az egyik legnagyobb előfizetői táborral büszkélkedő lapnak számítunk az erdélyi sajtópiacon.

Ma. A következő évtől már az online térben, megfogyatkozva, de elveinkhez ragaszkodva, a tisztesség szándékával, szakmai tapasztalattal felvértezve igyekszünk tenni a dolgunkat, és Vajda János-i vakreménnyel álmodunk hihetetlent, el se merjük mondani… Tartsanak ki mellettünk, kövessenek a világhálón, mert továbbra is azon leszünk, hogy legyen egy biztos kapaszkodójuk a magamutogatások és öndicsekvések áradatában!