Kemény hangú kritikával illette Facebook-bejegyzésében Kulcsár Terza József, az MPE országos ügyvivő elnöke az EMSZ kézdivásárhelyi szervezetét. Meglátása szerint az utóbbi „román” érdekeket szolgál.
2024. május 22., 16:222024. május 22., 16:22
„Az EMSZ önmagát tette hiteltelenné azzal, hogy román pártokkal szövetkezett, ami egyértelműen román érdekeket szolgál. Hogyan bízhatnánk bennük ezután?” – teszi fel a költői kérdést Kulcsár-Terza József, az MPE országos ügyvivő elnöke. Majd így folytatja: „Így a Magyar Polgári Erő maradt az egyetlen magyar párt, amely a helyhatósági választásokon valós alternatívát kínál az RMDSZ-szel szemben. Számunkra ugyanis a legelső mindig a magyar érdek. Ebben nincs megalkuvás.”
Mint közismert, az EMSZ kézdivásárhelyi szervezete eredetileg Szőts Emilt harangozta be polgármesterjelöltjeként, majd őt teljesen váratlanul visszaléptette, és beállt a románpárt-szövetséget összehozó Constantin Pătruhoz több szálon is köthető, de függetlenként induló Imre Csaba mögé. Közzétett nyilatkozataik alapján cserében az alpolgármesteri székre kaptak ígéretet. Ugyanakkor az EMSZ nem tett le teljes tanácsosi listát Kézdivásárhelyen, amivel – a közösségi hálón terjedő vélekedés szerint – ugyancsak a románpárt-szövetség malmára hajtja a vizet: a töredékszavazatokból ugyanis csak a teljes listát letevő pártok, szervezetek részesülnek.
Időközben a román pártokat összefogó egyesület is bejelentette, hogy Imre Csabát támogatja. Az MPE saját polgármesterjelöltet indított Lukács László személyében, míg az RMDSZ színeiben Bokor Tibor pályázik újabb mandátumra.
Az EMSZ kézdivásárhelyi vezetői részéről eddig még senki sem reagált Kulcsár-Terza József felvetésére.
Fotó: Kulcsár-Terza József Facebook-oldala
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!