Kreatívkodás szakirányítással

A CsomóPont civil szervezet és a KreaKids Stúdió közös szervezésében (Kovászna Megye Tanácsa és a kézdivásárhelyi önkormányzat támogatásával) zajlott augusztus 12–20. között a harmadik alkalommal tető alá hozott Noise alkotótábor, amelynek lényege, hogy a tehetséges fiatalok elismert szakemberek irányításával vehessenek részt különféle tematikájú workshopokon.

Farkas Imola

2017. augusztus 23., 00:012017. augusztus 23., 00:01

 

A CsomóPont civil szervezet és a KreaKids stúdió közös szervezésében (Kovászna Megye Tanácsa és a kézdivásárhelyi önkormányzat támogatásával) zajlott augusztus 12-20. között a harmadik alkalommal tető alá hozott Noise alkotótábor, amelynek lényege, hogy a tehetséges fiatalok elismert szakemberek irányításával vehessenek részt különféle tematikájú workshopokon.

Ezúttal a kurtapataki Zonda Lovarda fogadta a tábor félszáz résztvevőjét, a mentorok többek között Budapestről, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről érkeztek, és zömmel háromszéki gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoztak az egy hét alatt, de érkezett például hallgató a Partiumi Keresztény Egyetemről is.

Öt különböző foglalkozás közül kellett kötelezően kiválasztani azt a kettőt, amelynek tevékenységeiben részt vesznek: divattervezés, fotó, videó- és mozgókép, építészet és grafika.

Eöri Szabó Zsolt, a budapesti Nemzeti Színház fotósa vezette a fotó-workshopot, Jaksa Bálinttal együtt, aki többek között a magyar válogatott fotósa is volt, Lassu Péter, a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának oktatója felelt az építész workshopért. A grafikus workshop vezetői, Széles Ferenc grafikus Székelyudvarhelyről, Szente Mónika festőművész Budapestről érkezett. Divattervezést, textil-színezési technikákat a budapesti DVA divatmárka egyik alapítójától, Csáki Klaudiától tanulhattak az érdeklődők, a filmes foglalkozásokat Vörös T. Balázs dokumentumfilmes vezette, Derzsi Szabolcs pedig napközben csapatépítő játékokkal rázta össze a társaságot.

Kiegészítő programként Cseh Réka és Kovács Katika irányításával ékszereket és kiegészítőket tervezhettek, Vörös Ábellel a számítógépes programozásba kóstolhattak bele, Korodi Szabolcs és Köllő Miklós építészek előadásait hallgathatták meg. Minőségi zenét vitt a táborba Luiza Zan a Snaps Vocal Banddel és a MiniSnaps kórussal.

Az egy héten át tartó alkotómunka eredményét összegzendő, szombaton bor- és sajtkóstolóval színezett állófogadáson tartottak divatmebutatót a táborban készült darabokból, megtekintették a diákok által készített videókat, valamint fotókiállítás is nyílt, amelyre meghívást kaptak a szponzorok, támogatók, de ugyanúgy a nagyközönség számára is nyitott volt. Ezt követően a Karujos-tetőre vonultak, ahol a Léleklengető fantázianevet viselő installációt mutattak be.

– A visszajelzések azt igazolják: évről évre fejlődünk, tanulunk a szervezésben elkövetett esetleges hibákból is, az érdeklődés egyre nagyobb, tehát mindenképpen lesz Noise jövőre is – foglalta össze Kovács Apor szervező, akitől azt is megtudtuk: személyes és szakmai kapcsolatok révén lehet meggyőzni a szakembereket, hogy igenis érdemes eljönniük, és az itteni fiataloknak bepillantást nyújtaniuk abba, mit is jelent az adott szakterületen dolgozni.

A programnak az is része ugyanis, hogy a kreativitás kibontakoztatásán túl a pályaválasztásban is segítséget nyújtsanak: így a fotósok, filmesek, divattervezők, építészek, azaz a mentorok prezentációt tartanak a hétköznapi munkájukról, a mindennapi feladataikról, rálátást engedve a szakma lényegére.

További fotók itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés