Közszolgák állama

Nagy vihart kavart a szociáldemokrata bejelentés, miszerint a kormány 4 éves ciklusa alatt átlagban több mint 50%-kal növelné a közszolgák bérét. Ez az arány kétségkívül túlmutat a fizetések megszokott inflációhoz mért kompenzálásán, ezzel és az egymásnak ellentmondó kormányközeli reakciókkal magyarázható a jelentős sajtóvisszhang.

Sokan és sokfélét mondtak, a politikai ellenfelektől a hírmagyarázókig, de a kritizálók többnyire négy fő ellenérvet használnak: egyrészt a bérnövekedés költségvetési fedezetét vonják kétségbe (1. miből?), másrészt a társadalmi igazságosságra hivatkozva túlzónak tartják az emelést (2. miért?), harmadrészt a gazdaság nyelvén a munkaerőpiacot torzító durva állami beavatkozásról beszélnek (3. ki veszít?), negyedrészt pedig az intézkedés politikai racionalitása felől közelítve a szociáldemokraták klientúra-építési és szavazatvásárlási szándékát leplezik le a tervezetben (4. ki nyer?).
Az első érvre valószínűleg a költségvetés felett őrködő pénzügyminisztériumban megvan a részletes válasz, de a makrogazdasági előrejelzések alapján akár tarthatónak is tűnhet a kiadási tétel fedezete. A második, harmadik és még a negyedik pontra is nagy vonalakban a kormánypárt ideológiai színezete, továbbá az a tény ad magyarázatot, hogy az intézkedés nem légből kapott rögtönzés, hanem része a baloldal választási programjának.

Szóval a médiazajhoz képest csupán arról az egyáltalán nem szokatlan helyzetről van szó, hogy Romániában baloldali kormány, baloldali programmal kísérletezik. És megvannak rá az érvei is: az állami szolgáltatók sok esetben alulfizetettek, és a versenyképtelen bérekkel Románia lassan szakember nélkül marad. A vállalkozók terhein az illetékek eltörlésével már enyhítettek. Ha a piacpárti jobboldal az állami szerepvállalás csökkentésében érdekelt, egy demokráciában a baloldal miért ne lépne fel a vesztesek oldalán?

A tiltakozók nyilván az emelés mértékére kapták fel a fejüket. Valóban, jelentős adójövedelmet osztanának újra. Mint mindennek, ennek is megvan a hátránya: a gazdasági válság romjain olyan középosztályt teremtenek, mely életminősége az államadósság duzzasztásával, és nem csökkenésével javul.