Kós Károly remekművei terítéken

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban május 15-én, csütörtökön 15 órakor nyílik meg a Kós 140 – Kós Károly műhelye című kiállítás, amelynek alapjául a 2024-ben Budapesten, a Műcsarnokban megrendezett nagy sikerű, azonos című tárlat szolgál.

Kocsis Károly

2025. május 15., 10:452025. május 15., 10:45

Az intézmény Bartók Béla termében csütörtökön megnyíló tárlat eredeti tervek, archív fényképek, kortárs ábrázolások és dokumentumok segítségével mutatja be a fiatal építész korai remekműveit. Korabeli publikációk és saját írásai révén a sztánai Varjúvárban született, több műfajt érintő és a közösségszervezéshez is szorosan kapcsolódó víziói és eredményei is megjelennek.

A 2025. szeptember 1-ig látogatható kiállítás kurátora Anthony Gall Ybl-díjas építész, egyetemi tanár, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja; társkurátora Simon Magdolna. A megnyitón többek között Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója is felszólal, közreműködik Deák Anett, a Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős diákja.

Kós Károly (1883–1977) szerteágazó építészeti tevékenysége végigkísérte a 20. század nagy részét és annak több történelemformáló korszakát. Pályája elején, az első világháború előtt az ún. Fiatalok csoportjának vezető egyéniségeként megalkotta az akkor virágzó magyar építészet több remekművét (pl. Székely Nemzeti Múzeum), majd otthont épített magának és családjának Sztánán, Kalotaszeg régióban. Varjúvár néven ismertté lett saját háza ma igazi zarándokhely.

Fotó: Székely Nemzeti Múzeum

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust