Hatvanhárom korondi zarándok a bosznia-hercegovinai Medzsugorjéban tett látogatás után a hazafelé vezető úton hétfőn a horvát–bosnyák határon nem várt helyzetbe került: a horvát határőrök elkobozták a szeretteik számára vásárolt kegytárgyaikat. A részletekbe kedd este a még úton levő csoportot vezető Balla Imre plébános avatta be lapunkat.
2023. március 29., 08:172023. március 29., 08:17
Balla Imre plébános lapunknak elmondta, több alkalommal szerveztek Medzsugorjébe zarándoklatot a korábbi években, ám ilyen tapasztalatuk eddig soha nem volt. „Ilyen esettel, hogy a kegytárgyainkat elkobozzák, soha nem találkoztunk. De ez most történt, és nem a bosnyák, hanem a horvát részen, az Európai Unióba (EU) belépve, ahol most schengeni határ van” – jegyezte meg. A korondiak magyarországi testvértelepülésük, Becsehely zarándokaival együtt mentek a kegyhelyre.
„A két autóbusz egymás után haladt, a magyar járművet a horvátok könnyedén elengedték, mi meg utánuk várakoztunk, és a határőr, felnyitva a csomagteret, abba kötött bele, hogy az ajándéktárgyakat, amelyeket ki-ki a szeretteinek vásárolt, nem lehet bevinni az EU-ba, és hogy mi azokat be akartuk csempészni. Korábban senki nem kérdezett arról, hogy van-e valamiféle elvámolni valónk, de hát ezek a kegytárgyak nem is tartoznak elvámolás alá, hiszen személyes, kis értékű tárgyak. Elvették és megbüntettek 800 euróra” – hangsúlyozta. És ez nem volt minden, a zömében idős zarándokoknak hosszasan kellett várakozniuk a határnál.
„Négy órát várakoztattak és tudni kell, hogy a zarándokcsoport tagjai között idősek is vannak, és ennyi ideig egy állomásozó buszban ülni, bizonytalanságban, nem egy kellemes élmény” – tette hozzá. Megkeresték a zágrábi román konzulátust, ám ott nem igazán segítettek. „Nemhogy a segítségünkre siettek volna, inkább kioktattak, hogy ezt nekünk időben be kellett volna jelenteni, és hogy ilyent nem lehet tenni. Két telefonhívással elintéztek, hogy ez van, el kell fogadni” – jegyezte meg.
Ezután a zágrábi magyar külképviselethez fordultak, ahol készségesen a segítségükre siettek. „Gyorsan felvették a kapcsolatot a vámhivatallal, ahogy az ottani vatikáni nagykövettel is, mindent megpróbáltak, hogy visszakaphassuk az értéktárgyainkat, de a horvátok erre nem voltak hajlandóak.”
Továbbutaztak, és kedden, a magyar konzulátussal folyamatosan tartották a kapcsolatot az ügy megoldása érdekében. „Nyilatkozatokat tettünk mindannyian, akiknek a tárgyait elvették azok darabszámát, milyenségét és értékét illetően, hangsúlyozva, kérjük vissza azokat, hiszen jogtalanul vették el. Olyan, mintha az embert kirabolnák, miközben tehetetlenül nézi, hogy nem adják vissza az általa megvásárolt dolgokat” – foglalta össze a történteket.
Hangsúlyozta, az efféle kegytárgyak átvitelét az országok közötti egyezmények biztosítják, és teljesen jogtalanul, diszkriminatív módon történ minden. „Ebben vélhetően az is benne volt, hogy román rendszámú autóbusszal utaztunk, hiszen ugyanazon zarándokcsoport egyik része a magyar rendszámú járművel elmehet, a másik meg nem... Reméljük, hogy akár a konzulátus, akár más, felsőbb fórumok elérik azt, hogy a tárgyakat visszakapjuk” – fejezte ki reményét.
Megjegyezte, az ottani állami törvény szerint az elkobzott tárgyakat jogos tulajdonosaiknak vissza kellene vásárolniuk. „Ez azonban értelmetlen dolog, mert mi már egyszer kifizettük azoknak az árát, így nincs joga a horvát államnak, hogy újra megfizettesse velünk azt, amit a bosnyákok átengedtek a határon. Soha egyetlen zarándokcsoport sem szembesült ilyen visszaéléssel” – jegyezte meg befejezésül.
Fotó: Balla Imre
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!