Kormos az egész gárda?

2017. január 10., 10:412017. január 10., 10:41

A nyomtalanul eltűnt Sebastian Ghiţă olyant tenyerelt az évek óta gyűlő koromkupacba, hogy szinte az egész felső tízezret ellepte a fekete por. Szinte napról napra beolvasta, hogy milyen jogtalanságokat vittek véghez az erőszakszervek, amelynek ő is tagja volt. Nemigen hittem a Sebi gyerek esti mondókájának, amíg az ex-kormányfő elő nem lépett azzal, hogy a szökevény igazat mond, a kisfilm, amit vele bemutatott, az úgy történt. De néhány nap múlva igazat adott neki a hírszerzőket ellenőrző parlamenti bizottság egyik volt tagja is, de egy ex-hírszerző is, akik első kézből tudták, hogy mi történt a korrupcióellenes ügyészségen, a SRI háza táján, az elnöki palotában, valamint a kormányfői iroda környékén.
Románia főügyésze szerint megkezdték az ügy kivizsgálását, s behívják meghallgatni a szökésben lévő milliomos által megvádoltakat (köztük Codruţa Kövesit, Florian Coldeat, Traian Băsescut). Majd kibogozzák, mi is a valóság. Annyi bizonyos, hogy a főhírszerző és a korrupciós főügyész hallgat, mint a csuka. Eszembe jut, mit írt le Stefano Bottoni történész az olasz korrupciós kampányról. Szinte egy az egyben az ismétlődött meg Romániában. Ott is, itt is a korrupcióellenes ügyész és az amerikai követ között szoros volt a kapcsolat, együttműködött a két elnyomó szerv, és a főcél a politikai rendszer lebontása volt, s amikor ennek hatására a gazdaság döcögni kezdett, ott leállították az akciót. Itt még nem. A létrejött űrben népi vokssal megjelent ott Silvio Berlusconi, itt Liviu Dragnea.
Azt, hogy Románia nem jogállam, már a határokon túl is mind többen veszik észre, pedig igencsak behunyták a szemüket nagyon sok jogtalanságra, mert érdekük az olcsó munkaerő, a nagy piac és az ország kincseinek (arany, fa, kőolaj, színes fémek stb.) kiaknázása és saját zsebre való értékesítése. A Nemzetközi Büntetőbíróságon már ott egy feljelentés, amelyben azt bizonyítják, hogy az ország egy maffiaállam. S ha a Btk. Alkotmánybíróság általi több mint 43 módosítását nem hajtják végre, az ügyészek, bírák nem vonhatók felelősségre a hibás ügyintézések és ítéleteik miatt, valamint az eddigi jogsértések elkövetőit nem számoltatják el, akkor ebből az országból aligha lesz egyhamar jogállam.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust