Kórházi horror: négy beteget megölt, kilencet megsebesített egy pszichiátriai páciens

Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 18., 10:092019. augusztus 18., 10:09

A megyei rendőr-főkapitányság vezetője, Laurenţiu Pantazi szerint a beteg bement egy infúziós állvánnyal két kórterembe és rátámadt a páciensekre. Az első információk szerint négy személyt megölt, kilencet pedig súlyosan megsebesített. Néhánynak közülük koponya- és agyi sérüléseik vannak.

Az agresszor 38 éves, a Buzău megyei Săgeata községből származik, és a csütörtöki nap folyamán utalták be a kórházba alkoholelvonási tünetekkel. A támadás után megpróbált elmenekülni, egy másik beteg kórházba utalása okán az egészségügyi intézményben tartózkodó rendőrnek azonban sikerült megállítania.

A férfit őrizetbe vette a rendőrség.

A săpocai pszichiátriai kórház igazgatója, Viorica Mihalaşcu az Antena 3 televíziónak nyilatkozva azt mondta, az agresszív férfinél egy akut pszichotikus epizód lépett fel, melynek nyomán hajnali 3 óra 30 perckor rátámadt előbb a saját kórtermében fekvő betegekre, majd az egyik szomszédos kórterem pácienseire.

Az igazgató megerősítette, hogy 13 áldozata van a támadásnak. Közülük hárman a săpocai kórházban életüket vesztették, egy negyedik személy pedig a Buzău megyei sürgősségi kórházban halt bele koponya- és agyi sérüléseibe. További három betegnek szintén súlyos koponya- és agysérülései vannak, hatan pedig enyhébb arcsérüléseket szenvedtek.

"A férfi a normál felügyeleti rendszerű kórterembe volt beutalva, nem voltak olyan tünetei, amelyek előre vetítették volna a bekövetkezett szerencsétlenséget" - mondta még az igazgató, hozzátéve, hogy "minden kevesebb mint egy perc alatt, nagyon gyorsan történt", a támadás bekövetkeztekor az osztályon tartózkodó három ápoló nem tudott közbelépni.

Az ügyben vizsgálatot indított a Buzău megyei törvényszéki ügyészség.

Kiküldte Sorina Pintea egészségügyi miniszter a tárca ellenőrző testületét a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházához, ahol az egyik beutalt beteg négy másik pácienst megölt, kilencet pedig megsebesített az éjszaka - közölte a minisztérium.

"Gyors és aprólékos ellenőrzést kértem. Amennyiben hanyagság történt, ennek megfelelően járunk el" - idézi a tárca közleménye Sorina Pinteát.

A minisztérium a săpocai pszichiátriai kórház által szolgáltatott információkra hivatkozva leszögezi, hajnali 3 óra 30 perckor az egyik beteg egy infúziós állvánnyal több ütést mért a kórtermében fekvő páciensek fejére, majd a nők számára fenntartott szomszédos kórterem betegeit is megtámadta.

A miniszter megerősítette, hogy 13 áldozata van a támadásnak: négy személy meghalt (hárman a helyszínen, egy beteg a buzăui megyei kórházba való szállítása után), további három betegnek súlyos koponya- és agysérülései vannak, hatan pedig enyhébb koponya- és arcsérüléseket szenvedtek. A súlyosan megsérült két férfit és egy nőt jelenleg a buzăui sürgősségi kórházban kezelik, de az egyik férfit átszállítják a bukaresti Floreasca kórházba.

A szaktárca közleménye szerint a szombatról vasárnapra virradó éjszaka dolgozó váltásban "az érintett kórházi pavilonban egy orvos, hét asszisztens és három ápoló volt, valamint két munkás, akiket a veszélyesnek nyilvánított betegek felügyeletével bíztak meg".

Az intézmény menedzsere szerint az agresszort "alkoholproblémák" miatt utalták kórházba; úgy támadt áldozataira, hogy azoknak nem volt idejük segítséget kérni, az egyik nő páciens azonban, akire rátámadt, megébredt, ő riasztotta a személyzetet - derül még ki a minisztérium közleményéből.

Bukaresti kórházakba szállítják a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházának kilenc páciensét, akik megsérültek, amikor az éjszaka rájuk támadt egy másik beteg.

A buzăui kórház sürgősségi osztályának vezetője, Adrian Zoica szerint mind a kilenc sérültet a fővárosba szállítják, a bukaresti Bagdasar, a Floreasca, a városi és a Pantelimon kórházakba. Két beteget helikopterrel visznek a fővárosba, a többi hetet mentővel szállítják.

Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása értelmében azért kell Bukarestbe szállítani a sérülteket, mert a buzăui kórháznak nincs idegsebészeti osztálya.

Buzău megyébe utazik Sorina Pintea egészségügyi miniszter, hogy a helyszínről, személyesen koordinálja a săpocai neuropszichiátriai kórházban indított belső vizsgálatot. Ezt az követően rendelték el, hogy az egyik beutalt beteg négy másik pácienst megölt, kilencet pedig megsebesített az éjszaka.

Egy Facebook-bejegyzésben a tárcavezető azt írja, folyamatosan tájékoztatta a történtekről a kormányfőt, aki elrendelte, hogy ő maga koordinálja az egészségügyi intézménynél indított vizsgálatot. "Ez egy tragikus eset, amely szigorú kivizsgálást és azonnali intézkedéseket követel meg. Mindig azt mondtuk, hogy a páciensek biztonságának és egészségének biztosítása az egészségügyi rendszer fő küldetése, és minden eljárásbeli hibát azonnal korrigálni kell, hogy elejét vegyük a hasonló tragédiáknak. Együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családoknak, ugyanakkor biztosítjuk őket arról, hogy akik vétkeseknek bizonyulnak, fizetni fognak" - áll még a bejegyzésben.

Nem elégséges a kórházi kisegítő személyzet létszáma a săpocai neuropszichiátriai kórházban - állítja a Sanitas szakszervezet.

"Megengedhetetlen, hogy hétvégén egy egészségügyi asszisztens, egy gondozó és egy ápoló felügyelje a 70 pácienst, akik pszichés problémákkal küszködnek, egyesek büntetőügyekben is érintettek. Senki nem gondolt a veszélyre, amelyet mi, a szakszervezet vezetősége a kórház vezetőségével tartott valamennyi találkozón és a minisztériumhoz küldött átiratokban is jeleztünk. Embereknek kellett meghalniuk, hogy higgyenek nekünk" - írják egy Facebook-bejegyzésben a Sanitas săpocai szervezetének tagjai.

Az érdekvédelmi szövetség képviselői hangsúlyozzák, a kórházi alkalmazottak által kapott veszélyességi pótlékot 75 százalékról 50 százalékra csökkentették, arra hivatkozva, hogy "nincs pénz".

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés