Könnyes könyvbemutató

Hallgatom odaadón a Magyar Írószövetség nagytermében a Könyvkiadók Országos Szövetségének elnökét. Gyakran vagyok és voltam odaadó ebben a kicserélhetetlen földi életben, hát így és emiatt vagyok itt és úgy, ahogy. Fölmutatom sorsom mindenek előtt, hadd osszam könyveimben legalább azt, ami másoknak javára van, ha már boldogítani képtelen voltam azokat, akik hittek az írott szó igazában. A kiadók legfőbb s legboldogabb embere úgy emelte sorsukat – mármint a könyvkiadókét – ég felé, fény- meg pénzhullás felé, mint cselekszi katolikus pap a megszentelt ostyával (Uram, bocsáss meg nekem a hasonlításért) úrfelmutatáskor: Isten báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk… Hát kérdezém én akkor rögvest, vagy huszonkét évvel ezelőtt, hogy az igazgató úr az írószövetség székházában nem mondana néhány le- meg elnyugtató szót a szépirodalom gyakorló művelőiről, mert lassan már csak egy-egy ostyányi marad.

Íme, fölmutatom most Száraz Miklós György Fájó Trianon című könyvét, és nagy az én riadalmas, de óvatag kérelmem Magyarország 1920-beli szétmarcangolása miatt, a mai áldott szent napig el! Törékeny az ostya, nem kellett volna akkora és annyi hatalmasságnak szövetkeznie Magyarország szétmarcangolására. Ezer esztendőn végig építettük mi, magyarok az európai keresztény kultúra ránk eső részét, s oda leve az egész. Száraz Miklós György szövetségbeli kötelességének tekintette Bibliára valló figyelemmel könyvbe foglalni hazánk, Magyarország szétosztásának ostyányi fájdalmas történetét.

Ó, kulcsolj minket, Jézus oltalmadba, vedd kérlelő lelkünket irgalmadba – fohászol versben Verseghy Ferenc költő. A könyv szellemiekben mintha vaspáncélból öntve, oly nehéz. De ki tudná fölmérni egy pusztulásra kiosztott ország és nemzet súlyát áldott szent ostyákban kimérve? A 20. század első felének írói, költői, ha zokogva, káromkodva, de nem káromolva is, vállalták napról napra a fölmérést, siratást és vigasztalást, utak helyett, ha kellett, hát ösvényeket is mutatva: lépj erre, és én megyek veled, magyar…

A haza immár bennünk testesül… Magyar költők sikolya című, ki tudja hányadik sirató éneke Kosztolányinak, ezúttal Európa költőihez. És Reményik meg Ady, Móricz is és az ifjúnak is fiatal József Attila sok verssora a rengeteg homályban; százan, százezren egy szólamban haladva, s elkerülve a temetőket.

A fájdalom a nemzeti homályban még inkább vakít. Ez a könyv ékszerekhez hasonló gonddal és láttatva készült rengeteg képpel. Ha a mellkasban meg lábakban meg a szívszorításban hatványozottan fogamzik a ballada, a kesergő ima, akkor az mind ott van a könyvben, ott minden, amit sorokba véstek költők és írók.

Talán nincs még egy ilyen szomorú kalendárium a magyar irodalomban. A fölkért szerzők beálltak az ezer esztendős magyar nemzeti karavánba. Történelembe ordít bele a szelíd s a nagy erejű egyaránt. Trianon véres freskóvá hihetetleníti Magyarországot. Tán el se hinné a világ, hogy annyi háború és álnok szövetkezés, birodalmak bukása után a magyar riadalom lesz örök emlékeztető irodalom, hogy mennyi aljasságra képes a hét ördögi lépcsős történelem.

Óvakodjék az olvasó a történelem saroglyájába vetni Trianon rémképeit, Budapest román megszállását és kirablását, miután a magyar hadsereget a hazai ellenséges vezérkar szétkergette, látni se akartak magyar katonát – hát maradt a román! –, kitakarítva városokat, falvakat, hogy mi már az utak mentét se győztük fejfákkal.

Nyugodjék meg végre a maradék? Mintha mindenhatói ítélet lett volna Trianon döntése a lassú, hosszadalmas magyar pusztulásra: bejött a második világháború! És a szerkesztő-szerző Száraz Miklós Györgynek megadatott az erő képes, verses könyvben rendszerezni az élet képtelenségeit, el 2019-ig. Ez lett a sokadik béke (bocsánat) hányadéka Székelyföldön és másutt az egykori Magyarország területén, ahol a ma élő s tobzódó román hatalom ráhasal a magyar katonai temetőkre is, ha már átfestette Erdély fölött a szivárványokat is rendre románra. (A könyv megrendelhető Sepsiszentgyörgyön, a Mikó utcai könyvüzletben, www.scolar.hu.)