Jövő héten ismét különleges zenei élményt kínál a kézdivásárhelyi Jazz Bisztró. Három koncertre is készülhetünk.
2024. június 21., 16:062024. június 21., 16:06
Elsőként, június 25-én, kedden 21 órától a Gyárfás István Trió & Luiza Zan lép fel a kézdivásárhelyi Jazz Bisztró színpadán. Íme, egy kis ízelítő:
https://fb.watch/sLHYyg-acZ/
Őket Blansch követi június 27-én, csütörtökön ugyancsak 21 órától. A magyarországi pop-szcéna feltörekvő alakjának az utóbbi évek rendkívül eseménydúsnak bizonyultak: Gerendás Dani és Szabó Balázs producerek közreműködésével kiadta első nagylemezét, a Szárnypróbát. Ezt követően számos lehetősége adódott szólókarrierje szárnybontogatására: megjelent többek között egy live fellépése a Hajógyár YouTube-oldalán, részt vett dalszerző táborokban, megjárta a Veszprém Arénát feltörekvő barátaival, valamint visszatérő fellépője a ProJam Sessions színpadának, ahol számos előadó és zenész között csillogtatja meg tehetségét.
Végül június 29-én, pénteken 20 órától: Ewiva feat. Lantos Zoltán-koncert. Tóth Evelin formációja főként saját szerzeményeket játszik, de forrásként előszeretettel nyúl hazai, illetve a világ különböző részeiről származó népdalokhoz is. Előadásában hol a fado és a magyar népzene melankóliája, hol a flamenco vagy a szefárd népzene forró szenvedélyessége kerül előtérbe, de az egyértelműen tetten érhető stílusjegyek – jazz, világzene, pop, elektro – ellenére mégis egy megújított zenei nyelvet beszél, izgalmas és összetéveszthetetlen hangzást hozva létre. Péntek este Lantos Zoltán hegedűművész közreműködésével egy kivételes, de jelentős közös zenei múltból merítő produkció szem és fültanúja lehet a nagyérdemű.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!