Komoly a tét a héten

Az Európai Labdarúgó-szövetség a nemzeti tagszövetségekkel közösen ismertette az Európa Konferencia Liga (EKL) harmadik selejtező fordulójának a mérkőzéseit. Romániából és Erdélyből négy csapat, Magyarországról kettő érdekelt ebben (a Puskás Akadémia kiesett, a Ferencváros a Bajnokok Ligájában folytatja).

Botos László

2022. augusztus 02., 00:132022. augusztus 02., 00:13

A Sepsi OSK – Djurgardens IF (Svédország) augusztus 4-én 21 órára van kiírva. Az Unibet sportfogadási iroda így látja az erőviszonyokat: házigazda-győzelem 2,60, döntetlen 3,10, vendéggyőzelem 2,65, azaz icipicivel több esélyt adnak a háromszéki csapatnak, a Betano viszont 0,5 tizeddel nagyobb nyereményt ajánl a Sepsi-győzelemre, vagyis a svédeket látja ennyivel esélyesebbnek.

A Dac Dunaszerdahely (Szlovákia) – FCSB mérkőzés augusztus 3-án lesz 21.30 órától, a Szoligorszk (Fehéroroszország) – CFR Kolozsvár mérkőzés 4-én 20 órakor kezdődik, míg a Zorja Luhanszk (Ukrajna) – Universitatea Craiova 4-én 20.30-kor csap össze a lengyelországi Lublinban.

A magyarországi csapatok EKL-mérkőzései: Molde (Norvégia) – Kisvárda 4-én 20 órától, Mol Fehérvár – Petrocub Hincesti (Moldovai Köztársaság) 4-én 21.30-tól. A Bajnokok Ligájában érdekelt Ferencváros 3-án 19 órától kezd az azerbajdzsáni Qarabag otthonában.

A gsp.ro gyorskönyvelést mutatott be arról, hogy a négy romániai csapat milyen pénzosztalékokban részesülhet az UEFÁ-tól. Tényként közlik, hogy az EKL harmadik fordulójában való részvételért mindegyikük bebiztosította az 550 ezer eurós osztalékot. Az újabb továbbjutás esetén az összeg 750 ezer euróra emelkedik. Megjegyzik, amennyiben a CFR kiesik a harmadik fordulóban (nem valószínű), egyedüli romániai kivételezettként az 550 ezer euró mellett 250 ezer eurós „vigaszdíjban” részesül, mert a rangosabb BL-ből érkezett az EKL-be. A harmadik fordulón túljutó csapatok számára jöhet a közvetlen rájátszás a csoportkörbe jutásért. Aki azt a párharcot elveszíti, marad az említett 750 ezer euróval. A csoportkörbe jutásnál kezdődhetnek az igazi számolgatások. A bejutás alanyi jogon 2,95 millió euró (eredményektől függetlenül!), emellett minden győzelem 500 ezer euró, minden döntetlen 166 ezer euró. A vereségért nem jár külön pénzdíj, de azt pótolja az említett 2,95 millió eurós részvételi díj. A további pénzjutalmak: csoportgyőzelem 650 ezer euró, második hely 300 ezer euró, nyolcaddöntőbe jutás 600 ezer euró, negyeddöntő 1 millió euró, elődöntő 2 millió euró, döntő 3 millió euró, kupagyőzelem még 2 millió euró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés