Kolozsvári András új kötetéről

Kolozsvári András legújabb (szám szerint talán ötödik) verseskötete, a Szarvascsoda alcíme líratörténeti felszólítás: „…avagy adjátok vissza a magyar verset a lírának!” Eszerint Kolozsvári András magát a költői formát (ezzel a kötettel is) hagyományos érzelmi-gondolati struktúrájához, a lírához szeretné visszaterelni. Hiszen a felszólítás bizonyos mértékben nyilván önmegszólításnak is tekintendő. A líra a hagyományos meghatározás szerint a szubjektív, belső tartalmak feltárulkozása, de eredendően mindig közösségi érzelmek (általában dalos) kifejezése (…)

Az újkori költészet mindinkább eltávolodott ettől a sémától. A hangsúly a közösségről már társadalmilag is az individuumra, azaz a közösségből való kiválás mozzanatára helyeződött át, az ihlet szakrális aspektusai jobbára elsorvadtak, s a közösséghez való visszatérés is relativizálódott. A költő gyakorta már csak önmagával kommunikál. (…) Kolozsvári András versei mintha valóban ezt a tendenciát próbálnák visszafordítani. Ami nem jelenti azt, hogy stílusában is a múltba fordulna vissza. A formabontásról, illetve a hagyományos formákkal való gyakorta meghökkentően ötletes költői játék alakzatairól maga sem mondana le. (…)

A líra egy másik sajátos aspektusát, a téridőbeli közelséget, azaz a pillanatnyiság élményét is vizuális módszerességgel jeleníti meg. Nem csupán a költői képek révén, de már a paratextusban is, hiszen minden egyes vers születésének pontos időpontját, sőt számos esetben a költői élmény kereteit is (például a helyszíneket) is gondosan megjelöli. S mindennek ismét csak súlyos tartalmi aspektusai vannak, a helyszínek ugyanis minden esetben erdélyiek és nyugat-európaiak. (Nagy ritkán magyarországiak is.) Sőt, a két fő „helyszín”, s ezzel párhuzamosan a meghasadt történelem, azaz a Trianon Előtt és Után húsunkba égett élménye adja azt a nosztalgiát, sajgást, a reményvesztett tehetetlenség fájdalmát, mely e versekből visszaömlik a közösségi tudatba. Hogy e költészet a fentebb érintett hagyományos értelemben is ténylegesen lírává kerekedjen.
De nyoma sincs itt valamiféle önsajnálatnak. A cizellálatlan fajdalom, a hegedni nem akaró seb fojtó szaga is meg-meglegyinti az olvasót. Nyersen, kegyetlenül. Mert ezek a költemények tele vannak olyan érzelmekkel, hangulatokkal, szinte már-már testi fájdalmakkal, melyekről a hazai magyar nyilvánosságban ritkán vagy soha nem eshet szó. (…)

Nem fájdalmainkat kell szőnyeg alá söpörnünk, hanem abban kell hinnünk, hogy az előbbi felismerésre „honfitársainkat” is hasonló fájdalmak fogják rákényszeríteni. Mert hazugságokra, elvakultságra soha nem lehetett és soha nem is lehet egészséges életet építeni.

• Kolozsvári András: Szarvascsoda, avagy adjátok vissza a magyar verset a lírának! Versek, Gyergyószentmiklós, Mark House Kiadó, 2020 (részletek a Magyar Nemzet nov. 15-i számában megjelent recenzióból)

Bíró Béla