Ha a szekerezés terén a normalitás útjára terelődött is a jelenség, a közterületen kóválygó, legelő állatok továbbra is fejtörést okoznak az illetékeseknek – derült ki a Hadnagy Istvánnal, a helyi rendőrség vezetőjével folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.
2017. szeptember 20., 00:222017. szeptember 20., 00:22
Ha a szekerezés terén a normalitás útjára terelődött is a jelenség, a közterületen kóválygó, legelő állatok továbbra is fejtörést okoznak az illetékeseknek – derült ki a Hadnagy Istvánnal, a helyi rendőrség vezetőjével folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.
Sepsiszentgyörgyön általában tavasztól késő őszig dívik a jelenség, ám néha télen is előkerül egy-egy „elszabadult” jószág.
Idén amúgy a helyi rendőrök 23 lovat fogtak be a kertészet munkatársaival együtt (a 2004/87-es helyi tanácshatározat alapján), 18 jegyzőkönyvet állítottak ki, és 23 ezer lejre bírságoltak. A 61-es törvény alapján, amely a veszélyt jelentő, illetve szabadon, felügyelet nélkül hagyott állatokra vonatkozik, további 17 lovat, ugyanakkor 10 disznót és egy tehenet fogtak be, és 15 jegyzőkönyvet állítottak ki 2350 lej értékre. Tizenhat jegyzőkönyvet állítottak ki (8 ezer lej értékben) juhok szabálytalan legeltetése miatt, illetve egy esetben a tehenek legeltetése miatt bírságoltak 500 lejre. A legtöbb gond a város szélein azonosítható, ám előfordul, hogy a település központjába is besétálnak a hátasok.
A befogott állatokat borsos összeg – lovaknál ezer lej – ellenében lehet kiváltani, ellenkező esetben a polgármesteri hivatal meghirdeti, saját tulajdonába veszi, és vágóhídra küldi a jószágokat. Idén csupán egy lovat hagytak hátra a törvénysértők, ám ez az állat annyira rossz bőrben volt, hogy az illetékesek szerint megváltás volt számára a vágóhíd.
Jó hír, hogy az Őrkő közvetlen környezetét kivéve, a város területén egyre ritkább az törvényen kívüli szekerezés – újságolták az egyenruhások.
A szabálytalanságokat, törvénysértéseket továbbra is a 0800 800 767-es ingyenes számon lehet jelezni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!