Kizárták az RMDSZ-ből Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőt

Kizárták a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ) Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőt, aki a tavaly decemberi parlamenti választásokon úgy szerzett újabb mandátumot, hogy nem teljesítette az RMDSZ által megszabott jelölési feltételeket.

Székely Hírmondó

2021. február 02., 08:292021. február 02., 08:29

A képviselő kizárásáról hétfőn döntött a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), arra hivatkozva, hogy a képviselő becsapta a szövetség vezető testületeit és választóit, amikor hamis oklevéllel próbálta igazolni nem létező felsőfokú végzettségét.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban azt kérte Apjok Norberttől, hogy adja vissza mandátumát, ennek azonban a képviselő nem tett eleget. Apjok Norbert lemondása esetén az RMDSZ Máramaros megyei jelöltlistájának második helyezettje szerezhetne képviselői mandátumot, ha azonban nem mond le, 21-ől 20-ra csökken a képviselőházi RMDSZ-frakció létszáma.

A szövetség tavaly feltételül szabta a felsőfokú végzettséget jelöltjei számára, a 31 éves Apjok Norbert pedig egy angliai e-kereskedelmi kurzus diplomáját csatolta, amelyről azt állította, hogy neki "úgy adták el", mint felsőfokú tanulmányt. Amikor kiderült, hogy nem tekinthető érvényesnek Apjok Norbert oklevele, a neve már rajta volt a szavazólapokon.

A nagybányai politikus négy nappal a decemberi parlamenti választások előtt nyilatkozatot juttatott el az RMDSZ elnökségéhez, amelyben vállalta, hogy - ha megválasztják - lemond a képviselői mandátumáról. Miután az RMDSZ Máramaros megyében is képviselethez jutott, az RMDSZ megyei jelöltlistáját vezető Apjok Norbert letette a hivatali esküt, képviselői megbízatása visszaadását pedig arra hivatkozva utasította el, hogy "nem kapott választ" a lemondását kilátásba helyező nyilatkozatra az RMDSZ elnökségétől.

A Szövetségi Etikai és Fegyelmi Bizottság véleményezése alapján a SZÁT úgy értékelte: Apjok Norbert hamis hivatalos okiratok bemutatásával szándékosan félrevezette az RMDSZ helyi és országos testületeit, megkárosította a szövetséget, az önként vállalt lemondási nyilatkozat megszegését az RMDSZ mulasztásaként tüntette fel, és így csorbította az RMDSZ hírnevét.

A SZÁT felkérte az RMDSZ parlamenti frakcióit, hogy a továbbiakban biztosítsák a Máramaros megyei magyarok kieső képviseletét, felkérte a szövetség kormányzati tisztségviselőit, az Országos Önkormányzati Tanácsot és az Ügyvezető Elnökséget, fordítsanak kiemelt figyelmet a megyében megfogalmazott programok támogatására.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés