Kisujjal simogatható

Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret

Czegő Zoltán

2019. szeptember 27., 00:302019. szeptember 27., 00:30

Egész sereglet hétévesektől a végzősökig, valóságoson megsimogatható gyülekezet így egészében. Igen, ez vallomás, és azt se firtatom, a fiatalságom üzen-e vissza, vagy pedig ki se szállt-felejtődött belőlem az a nemes érzelem, tapasztalat, amit föllélegezhetett a lélek öt tanári esztendőm alatt. Anyu, az anyám Benedek Elek könyvvel ajándékozott meg. Azzal, amelyikből nekünk olvasott annak idején. Mikor is volt annak s mikor is van ma ideje? Benedek Elek életműve a magyar élet csiszolt gyémántja. Bukarestbe csődítettek be az egyetemi államvizsga után, lökdöstek, kimondottan taszigáltak román vidékre bennünket is, akár az orvosokat. Valahogy megúsztam. Első levelem haza, Uzonba. – Falura kerültem, Anyu, Korondot választhattam, az ott éppen alakuló líceumot. A népemet fogom tanítani, Benedek Elektől Adyig mindent, amit kell, és amit lehet.”

Benedek Elek utolsó levelében írja: fő, hogy dolgozzanak…

Azon nagyok közé tartozott, akik a magyarok országának földarabolása és kiosztása után is hazajöttek. Ő Kisbaconba, amely falucska immár világhírűvé vált Elek Apó révén. Erdővidék minden hegye, völgye becézhető, édel- és dédelhető, mert Elek Apó élő, s ma is eleven mesevilága mindent bearanyozott, még az Almási-barlangot is. Brassai László Lacival együtt kerültünk Sepsibükszádra. Mindent tanítottunk az égadta világon. És szünetekben kinn a sereggel az udvaron. Egész egyszerűen beálltunk a körgyűrűbe, dalolva táncolva sétáltunk vélük együtt. Volt, aki azt mondta, rontjuk a tantestület tekintélyét. Akkor azt válaszoltam, hogy oda se neki! Velünk van a körben Benedek Elek is.

Mai napig is egy egész nemzetnyi gyermeksereg énekli, járja, mondja meséit. Ő ott ül Nagybacon fölött a tetőn. Az a mesemondó s meseíró, akinek tekintetét soha nem vakítja, s nem homályosítja a dicsfény, már több mint másfélszáz esztendeje.

Baróton állítanak Neki szobrot. Úgy tudom, kisujjal simogatható lesz örökre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés