Hivatalos bejegyzésének kilencedik évfordulóját ünnepli január elején a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület.
2024. január 10., 11:422024. január 10., 11:42
Az Egyesület 2023-ban is több nemzetközi és országos konferencián képviseltette magát, elnöke, dr. Szekeres Attila István heraldikus révén. A szakember Erdélyből Litvániába – Báthori István uralkodásának címertani, pecséttani és éremtani vonatkozásai címmel tartott előadást Vilniusban, a június 9–11-e között szervezett 2. Genealógiai, Címertani és Zászlótudományi Nemzetközi Kollokviumon, majd Erdély volt fővárosa a címertan és pecséttan tükrében címmel értekezett a Vilnius első írásos említésének 700 éves évfordulója alkalmából Litvánia fővárosában június 14–16-a között rendezett nemzetközi várostörténeti konferencián. Erdély címere Magyarország 1848-as pecsétjén címmel tartott előadást a május 11–13-a között Jászvásárban szervezett, nemzetközivé terebélyesedett 19. romániai Országos Genealógiai és Címertani Kongresszus angol nyelvű szekciójában, valamint Erdély címerének megjelenítése a 16. és 17. század fordulóján címmel értekezett az április 27-én a Moldovai Köztársaságban szervezett 17. Heraldikai Szimpóziumon.
A magyar többségű területi közigazgatási egységek gáncsolása saját jelképeik elfogadtatásának folyamatában címmel tartott előadást az elnök Kolozsváron, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet által október 5–6. között szervezett interdiszciplináris konferencián. A Fogarasföld Múzeuma által szeptember 6–8-a között szervezett éves nemzetközi tudományos ülésszakon is bemutatta a Báthori István jelképeiről szóló előadását. A székelyföldi címertani hagyományokról értekezett a magyarországi Kiscsőszön szervezett Hagyományőrzés, hagyományteremtés című háromnapos konferencia nyitónapján, március 17-én. Tévhitek a székelyek címereiről és zászlairól címmel tartott előadást az augusztus 31-e és szeptember 3-a között Gyergyóremetén szervezett IV. Erdélyi Történész Táborban.
Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elsőként szervezett rendezvényt a tavaly ősszel frissen újranyílt sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, november 2-án a Magyar Tudomány Napja alkalmából Címertani kalandozások Európában címmel az utóbbi tíz évben nemzetközi konferenciákon bemutatott előadásaiból tallózott Szekeres Attila István. Az Egyesület elnöke egyéni előadást tartott még Brassóban, Csíkszeredában, Zilahon és Sepsikőröspatakon, a Kálnoky Nathalie Történelmi Szalonban.
A zászlótudományt hagyják a szakemberekre! címmel az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület közleményt adott ki, minekutána a romániai Legfelsőbb Ítélőszék megsemmisítette Sepsiszentgyörgy szakszerű zászlaját.
Az Egyesület elnöke, Szekeres Attila István az egyetlen erdélyi szakember, akit az 1949-ben Párizsban alakult, 1965 óta genfi székhellyel működő Nemzetközi Címertani Akadémia tagjai közé választott, 2017-ben levelező, 2023-ban teljes jogú tagjává. Ugyanebben az évben a Nemzetközi Genealógiai Akadémia is levelező tagjává fogadta.
(közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!