A tantárgyversenyeken és sportvetélkedőkön elért teljesítményeikért részesültek pénzjutalomban a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, valamint a Székely Mikó Kollégium diákjai és tanárai.
2023. december 06., 21:262023. december 06., 21:26
Összesen 37 iskola közel 500 diákját, és több mint 250 pedagógusát méltatja pénzjutalommal Kovászna Megye Tanácsa a különböző tantárgyversenyeken, olimpiákon és sportmérkőzéseken való kiemelkedő szereplésükért. A dobogós helyezést elérő egyéneket és csapatokat is egyaránt díjazzák, az első helyért 250 lej, a másodikért 200 lej, a harmadikért pedig 150 lej jár, a felkészítő pedagógusok esetében is.
December 6-án többek között a Református Kollégium 20 tanulójának és a Székely Mikó Kollégium körülbelül 60 diákjának munkáját ismerte el, valamint összesen 30 tanárnak adta át a borítékot Tamás Sándor tanácselnök és Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Hatodik osztálytól egészen a tavaly végzett tizenkettedikes osztályokig minden évfolyamról akadtak tanulók, akik elismerésben részesültek.
Az átadónak a Székely Mikó Kollégium konferenciaterme adott otthont, a jeles alkalmat az iskola kórusa nyitotta meg. A tanárok, illetve az első helyezést elérő diákok számára a megyei tanács elnöke nyújtotta át a borítékot. „Azt szeretnénk, hogy Háromszék diákbarát legyen. Ehhez járul hozzá ez a program is, amivel kiemelten támogatjuk azokat a diákokat, akik többletmunkát végeznek, tehát akik a kötelező oktatási órákon és feladatokon túl többet vállalnak, versenyre járnak, akik a délután és hétvégét nem sajnálják feláldozni azért, hogy többet tanuljanak” – fogalmazott Tamás Sándor a beszédében. Ezenfelül a pedagógusokról sem feledkeztek meg, akik szabadidejüket feláldozva, plusz anyagi juttatások nélkül is segítenek a diákoknak felkészülni a versenyekre a lehető legjobb tudásuk szerint.
A tehetséggondozó program ötletével Kiss Imre volt megyei tanácstag és főtanfelügyelő állt elő még 2018-ban, és bár a koronavírus-járvány időszakában szüneteltniük kellett projektet, tavaly ismét újrakezdhették. Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy az anyagi nehézség ellenére is sikerült megduplázni a jutalmak összegét, így immár 200 ezer lejből tudtak gazdálkodni. „A romániai jelentést szerint a diákok több mint fele funkcionális analfabéta, nem tudja értelmezni a szöveget, amit elolvas. Ezzel szemben nekünk elég nehéz felvenni a harcot, de azt gondoljuk, hogy mindent meg kell tennünk itt Székelyföldön, ebben a megyében, annak érdekében, hogy az országos trenddel szembefordulva a mi gyerekeink, a mi diákjaink ennél sokkal jobbak legyenek” – magyarázta Tamás Sándor.
„Számunkra az a legfontosabb, hogy a közösség ismerje el az eredményeket. Ebben az esetben nem az átadott díj összege a fontos, hanem a gesztus, az odafigyelés, amellyel a megyei tanács viszonyul az iskolához” – jelentette ki Kiss Imre főtanfelügyelő, mielőtt átnyújtotta a második és harmadik helyezést elért diákok számára a borítékokat. Hozzátette továbbá, hogy nagyon fontos megtenni minden lehetséges lépést, hogy támogatásban részesüljenek a legjobban teljesítő diákok.
A szerdai nap folyamán a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes és a Petőfi Sándor Általános Iskolában is sort kerítettek az elismerések átadására.
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!