
Miközben égbe szálló fizetésekről olvasni hivatalos közleményekben, egyre több állami munkaköri csoport szakszervezete jelenti be, hogy tiltakozik az egységes bértörvény előírásai ellen. A következő napokban a közigazgatásban és az egészségügyben várhatók munkabeszüntetések, de az adóhivatal munkatársai is olyan vékony ígérettel függesztették fel a sztrájkot, hogy még abból is akármi kisülhet.
2017. május 25., 00:252017. május 25., 00:25
Miközben égbe szálló fizetésekről olvasni hivatalos közleményekben, egyre több állami munkaköri csoport szakszervezete jelenti be, hogy tiltakozik az egységes bértörvény előírásai ellen. A következő napokban a közigazgatásban és az egészségügyben várhatók munkabeszüntetések, de az adóhivatal munkatársai is olyan vékony ígérettel függesztették fel a sztrájkot, hogy még abból is akármi kisülhet.
Az egészségügyi dolgozóknak az a gondja a bértörvénnyel, hogy szerintük „nem tiszta”, miként adják a pótlékokat. Konkrétan, az érvényben lévő jogszabály szerint a különböző részlegeken, ahol veszélyesek a körülmények (radiológia, fertőzőosztály), illetve ahol „zajlik az élet” (sürgősség), az asszisztenseknek 50-100 százalék pótlék jár. Az egységes bértörvény ezt „kitágítja” azzal, hogy a pótlék 1-100 százalék között adható. Vasile Neagovici, aki öreg rókának számít szakszervezeti berkekben, ebben „óriási veszélyt” lát. Szerinte, ezzel megszűnik az egységes jelleg, hiszen egyik helyen lehet 2 százalékot, másikon esetleg 90 százalékot adni ugyanarra a munkára. Másrészt, a szakszervezet nehezen jut rendes alkupozícióba.
– Lehet itt nyomást gyakorolni, meg hisztizni, de ha a menedzser azt mondja, hogy neki 10 százalék pótlékra van pénze, nem lesz, amit felhozzak ellene, hiszen elvben betartotta a törvényt. Azt sem kell elfelejteni, hogy ha egy radiológia vagy sürgősség, illetve egy „csendes helynek” számító kardiológia között csak 10 százalék különbség lesz, akkor ezek ki fognak ürülni, hiszen mindenki „elmenekül” egy nyugis helyre – véli a szakszervezeti bizalmi. Neagovici azt mondja: az esetleges kiemelkedő teljesítményt nem a pótlékból, hanem a prémiumalapból kellene díjazni, amit szintén visszavágtak. A fejlemények függvényében jövő héttől számíthatunk tiltakozó akciókra.
A helyi közigazgatásban dolgozó alkalmazottak azért elégedetlenek, mert az új törvényben számukra nincs egységes bértábla, hanem a helyi hatóságokra hagyták ennek a kérdésnek a „lerendezését”.
– Ebből az lesz, hogy elpolitizálják a helyi közigazgatást, és akinek tetszik a kék szeme, annak nagyobb fizetést adnak, akinek nem, annak kevesebbet. Mi azt szeretnénk, hogy mindenkire érvényes, egységes bértábla szerint fizessék az embereket – mondja Ferencz Tibor, a Nova Vita szakszervezet Kovászna megyei elnöke.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban ma fehér karszalaggal dolgoznak, bármikor sztrájkba léphetnek.
Ezzel kapcsolatban Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy „valamivel több következetesség” elvárható lenne a köztisztviselők szakszervezetének részéről. Szerinte pontosan hét évvel ezelőtt, amikor a Boc-kormány elfogadta az egységes bértörvényt, éppen azért kérték a Nép Ügyvédjét, hogy forduljon az alkotmánybírósághoz, amit most megkaptak, de mégse tetszik. Akkor azt akarták a helyi autonómia nevében, a helyi hatóságokat pénzügyi szempontból is válasszák le a központi intézményekről, most meg pontosan ennek az ellenkezőjét akarják.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!