Ki amilyen, olyan!

Tamás Sándor megyetanácselnök arra kér mindenkit, hogy hozzák nyilvánosságra, ha a fogyasztóvédők azt vizsgálják, ki milyen szinten beszéli a román nyelvet. Leszögezte, ehhez nincs joguk, hiszen a fogyasztóvédelem nem egy nyelvtudás-ellenőrző intézmény.

2017. szeptember 14., 00:202017. szeptember 14., 00:20

Tamás Sándor megyetanácselnök arra kér mindenkit, hogy hozzák nyilvánosságra, ha a fogyasztóvédők azt vizsgálják, ki milyen szinten beszéli a román nyelvet. Leszögezte, ehhez nincs joguk, hiszen a fogyasztóvédelem nem egy nyelvtudás-ellenőrző intézmény.

Tamás Sándor sajtótájékoztatóján megjegyezte, sokan felkapták a fejüket, mondván, erősen fogalmazott, amikor a napokban arról beszélt, hogy az elmúlt években a fogyasztóvédelmi hatóság egyes képviselői úgy viselkednek Székelyföldön, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku-Klux-Klan. A megyetanácselnök meggyőződését fejezte ki, hogy biztosan nem fogják ezért őt becsületsértésért feljelenteni, de ha mégis bíróságra kerülne, akkor állítását alá tudja támasztani.

Elmondta, sokat gondolkodott azon, hogy miért van „ennyi gonoszság” valakiben, hogy ifjúsági és gyerektáborok, a SIC matrica vagy a Székely termékek ellen indítson hadjáratot. „Azért, mert ki amilyen, olyan”, válaszolt saját felvetésére egy erdővidéki kifejezéssel. A tanácselnök megismételte: miközben a háromszéki fogyasztóvédők vezetője, Mircea Diacon alkalmatlan volt arra, hogy a román rendőrségnél vagy a polgárőrségnél dolgozzon, most köztisztséget tölt be állami segédlettel.

Újabban pedig, Tamás ismeretei szerint, Diacon – brassói felettesével egyetemben – a románnyelv-tudást ellenőrzi. „Legyen világos, semmilyen joguk nincsen arra, hogy a fogyasztóvédők Székelyföld-szerte azt vizsgálják, ki hogyan beszéli a román nyelvet. Legyen világos, a fogyasztóvédelem nem egy nyelvvizsga-ellenőrző intézmény, és ezért arra kérek mindenkit, ha bárhol ilyen megtörténne, akkor hozzák nyilvánosságra, mert eljárást fogunk indítani ellene”, szögezte le Tamás Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés