Kezdődik a pulzArt 7!

A héten, szeptember 19–22. között Sepsiszentgyörgyön zajló pulzArt kortárs művészeti fesztivál minden napján érdemes lesz részt venni, hiszen a programkínálat ezúttal is rendkívül igényes és változatos.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 18., 10:172019. szeptember 18., 10:17

Első nap, szeptember 19., csütörtök

A fesztivál első programpontja Benedek Levente képzőművész saját papíralapú emlékeiből összeállított COLL[AGE] című kiállításának a Tamási Áron Színház előcsarnokában 17 órától kezdődő megnyitója lesz. Ugyanekkor, ugyanitt leplezik le Kónya Ütő Bence térhangolás 1. Elnevezésű interaktív atmoszféra koncertjét, melynek lényege, hogy a mozgást hanggá alakítja. A nyitókoncertet a kísérletidzsessz- és elektronikahangzások kiváló ötvözője, a bristoli Ishmael Ensemble adja 18 órától a színház nagytermében. A staféta a bristoliaknál marad, hiszen 19 órától a Háromszék Táncstúdióban lesz megtekinthető a Pickled Image társulat Coulrophobia: két bohóc egy kartonvilágban rekedve című fergeteges előadása, melynek során a két főhős, Dik és Adam pantomimmel, bábjátékkal, tömérdek kartonnal és kellő bohózattal cifrított kalandjait követhetjük végig. 21:30-tól újabb kiállításmegnyitóra kerül sor, Pereszlényi Erika magyarországi fotóművész Tükröződésmánia című sorozatában Budapest egy másik, pocsolyákban tükröződő arcát mutatja meg. A kiállítás során elhangzik egy pár szösszenet is, melyeket a művész tömegközlekedési eszközökön hallott párbeszédekből írt. A fesztivál első estjét Bob Poljakov és bakelitről lejátszott dallamainak társaságában zárhatjuk a Tein Teaházban.

Második nap, szeptember 20., péntek

Pénteken 16 órától egy nemzetközi projekt, a Play! MOBILE közösségi színház „társulata” mutatja meg magát: a résztvevők egy öt napig tartó játékos táboron keresztül felfedezett új tereket és saját közösségi történeteiket mutatják be az Őrkőn és a város utcáin. 17 órától a román irodalomé a főszerep: Lavinia Braniște fiatal szerzővel Adrian Lăcătuș brassói irodalomkritikus beszélget majd a Tein Teaházban több díjjal is elismert, Interior zero (Nulla benső) című regényéről. 18 órától a pulzArt szervezői által még júliusban meghirdetett köztéri installációs pályázat nyertesei, Bartha Beáta, Benedek Levente és Fekete Bálint mutatják be műveiket egy rövid körséta keretében a Főtéren. 19 órától másodjára is látható lesz a Coulrophobia, ezt követi pedig 21 órától a Shwechtje Mihály rendezésében filmre vitt Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című tinithriller vetítése a Művész Moziban. A vetítést követően, 22:40-től a rendező, Prezsmer Boglárka dramaturg, drámatanár, és Nagy Csilla filmforgalmazó nyitott beszélgetésére kerül sor. 23 órától aztán kezdődik a PulzParty a Tein Teaházban: zenél a grúziai és svájci háttérrel rendelkező Kordz, valamint a helyi küb_beat, Beast és Lohn Jennon.

Harmadik nap, szeptember 21., szombat

Király Kinga Júlia marosvásárhelyi író, műfordító Az újrakezdés receptjei című könyvének ételkóstolással egybekötött bemutatójára 17 órától a Park Szálloda kertjében kerül sor, a szerző beszélgetőtársa Miklóssi Szabó István sepsiszentgyörgyi író lesz. 17 órától, majd később 19:30-tól a pécsi MárkusZínház A repülés története című nonverbális bábelőadása lesz megtekinthető a Cimborák Bábszínházban, melyben a társulat mindazon mitikus és valóságos kísérletezők, feltalálók előtt tiszteleg, akiket valaha a repülés vágya hajtott. 18 órától Kovács Kinga képzőművész – izgalmas, rendkívül aprólékos munkával megalkotott installációkat felsorakoztató – egyéni kiállítását nyitja meg Kányádi Iréne művészettörténész a Lábas Házban. 18 órától a bukaresti Replika központ (Centrul de Teatru Educațional Replika) Limite (Korlátok) című, Radu Apostol rendezésében színre vitt egyéni előadása lesz látható a Háromszék Táncstúdióban, melyben Mihaela Rădescu színésznő – egy iskolai zaklatás példájából kiindulva – a romániai oktatási rendszer hiányosságainak témakörét bontja ki. 19 órától a Tamási Áron Színház társulata ismét játssza A társadalom támaszai című Ibsen-darabot a Kamarateremben.  A főszereplő, Karsten Bernick, egy part menti kisváros fontos üzletembere, aki nem csak a települése üzleti életében meghatározó figura, hanem példás erkölcsi élete támaszául szolgál a helyi társadalomnak, legalábbis látszólag, hiszen a darab voltaképpen azt vizsgálja, a hatalom miképpen korrumpálja birtokosát. 21 órától a franciaországi Cédric Hanriot Trio lép fel Szimplában. Az együttes játékosan tálal híres nemzetközi zenei témákat, amelyek Katy Perry pop-jából, a Nirvana rock-jából, vagy épp a Massive Attack elektronikus zenéjéből származnak. 22:30-tól a Diákok éve égisze alatt szervezett Silent Poetry című, a kortárs elektronikus zenét és költészetet egyesítő fejhallgatós bulira kerül sor a Főtéren, aztán 23:30-tól folytatódik a PulzParty a Teinben. Fellépők: Dobri, Ugly Astronaut, Smoothnoise és Grid.

Negyedik nap, szeptember 22., vasárnap

Digitális bennszülöttek, fülhallgatós-mobiltelefonos kamaszok vallanak saját világukról a Kolozsvári Állami Magyar Színház vasárnap 11, majd 15 órától látható Concord Floral című előadásában. A Szimpla kettős irodalmi és kulináris esemény színhelye lesz: 15 órától Cserna-Szabó András és Darida Benedek magyarországi írók, a Nagy macskajajkönyv – avagy süssünk-főzzünk másnaposan című kötet társszerzői készítenek kóstolásra milánói pacalt (trippa alla milanese / busecca), illetve beszélgetnek eközben főzés, írás és élet személyes vonatkozású összefüggéseiről, 17 órától pedig Cserna-Szabó András író-olvasó találkozóján a szerzővel Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója beszélget. 18 órától még utoljára játsszák A repülés történetét a Kamarateremben, aztán 19-től kezdődik Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Libikóka című zenés pódiumestje a Háromszék Táncstúdióban: zene, irodalom és színház találkozik, új írások, közös dalok, műhelytitkok, anekdoták hangzanak majd el. A hetedik pulzArt záróeseménye méltó befejezése lesz a fesztiválnak: 21 órától a Tamási Áron Színház nagytermében a Kordz művésznéven ismert Alexandre Kordzaia fiatal zeneszerző-előadó Live with Strings című rendhagyó koncertjének lehetünk tanúi. A fellépés a komolyzene és elektronika gondosan kiegyensúlyozott találkozásától lesz különleges, hiszen a koncert bizonyos pontjain a Sepsi Kamarazenekar tíz vonósművésze csatlakozik majd be Kordz légies, funk(y) dallamokba áttűnő elektronikus hangzásaihoz. Tone Troopers & Friends afterparty 23 órától a Teinben.

Workshopok a pulzArt keretében

A fesztivál programjában a korábbi évek kiadásaihoz hasonlóan előkelő helyet foglalnak el a műhelyfoglalkozások (workshopok). A kínálat változatos, lesz bohócműhely, designtáska-készítés, betonozás, kollázskészítés valamint képzőművészeti foglalkozások.

Idén három workshop lesz ingyenesen látogatható. A fesztivál teljes ideje alatt naponta 11–17 óra között a Tamási Áron Színház előcsarnokában zajló COLL[AGE] workshop résztvevőit Benedek Levente arra invitálja, hogy vigyék el a foglalkozásra saját papíralapú emlékeik gyűjteményét, amiből aztán az alkotó gyűjteményét is felhasználva saját, hazavihető kollázst készítenek. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai is a fesztivál teljes ideje alatt tartanak műhelyfoglalkozásokat Láthatatlan jelenlét 2.0 – Bevezetés a kortárs művészetbe kamaszoknak, de nem csak nekik címmel: három kiállított műtárgy mentén egy képzettársítási játék segítségével fiataloknak mutatnak be képzőművészethez kapcsolódó fogalmakat és folyamatokat. A Medence Csoport Re+Concept designtáska workshopja szombaton és vasárnap 10–16 óra között zajlik majd. A workshop a Diákok éve keretében valósul meg, így a részvétel diákoknak ingyenes, ám előzetes regisztrációhoz kötött. A vasárnapi foglalkozásra még maradtak helyek, így az érdeklődők még jelentkezhetnek a bit.ly/pulzArt7-reConceptworkshop linken elérhető űrlap kitöltésével.

A magyarországi S39 Hybrid Design Manufacture BETON workshopja során a résztvevők bekapcsolódnak a betonozás gyakorlati tevékenységeibe, és lehetőségük lesz hazavihető, plasztikus elemek öntésére is. Egy-egy gyerekeknek és felnőtteknek szóló, 15 fős csoporttal indítják a foglalkozást. Csütörtökön a jelentkezők egy-egy betonöntő, majd szombaton, szeptember  egy-egy zsaluzatbontó, utómunkálatos műhelyen vesznek majd részt. A gyerekeknek tartott foglalkozás mindkét alkalommal 10–14 között, a felnőtteknek szóló pedig 15–19 óra között zajlik. Walter Anichhofer osztrák színész, rendező és színházpedagógus Ízelítő a bohóclétből (A Taste of Clown) címmel tart műhelymunkát a pulzArt alatt, melynek során a résztvevők a magukban rejlő bohóc felkutatására vállalkoznak. A háromnapos, szeptember 19–21. között a Kónya Ádám Művelődési Házban sorra kerülő workshop napi 3 órás tevékenységet foglal magába az előadóművészet bármely ágazatában (színművészet, bábszínészet, tánc, mozgásszínház) már jártas jelentkezők számára.

A foglalkozásokra való jelentkezés feltételeit, a részvételi díjakat, valamint a részletes leírást és programot korábbi közleményünkben lehet megtalálni, a www.pulzart.ro oldalon.

Köszönjük, hogy idén is velünk tartanak! Tartalmas élményeket, jó szórakozást kívánunk!

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés