Kezdődik a kosárlabda-bajnokság

Bár természetesen minden mérkőzésre azzal az elszántsággal és gondolattal megyünk ki a pályára, hogy győzni fogunk, a következő hetekben elsősorban a FIBA Európa-Kupára koncentrálunk – fogalmazták meg a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapat vezetői. Zoran Mikes vezetőedző és Rusz István menedzser tegnap előrevetítette a szerdán kezdődő 2017–2018-as bajnoki idényt.

2017. október 03., 00:062017. október 03., 00:06

Bár természetesen minden mérkőzésre azzal az elszántsággal és gondolattal megyünk ki a pályára, hogy győzni fogunk, a következő hetekben elsősorban a FIBA Európa-Kupára koncentrálunk – fogalmazták meg a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapat vezetői. Zoran Mikes vezetőedző és Rusz István menedzser tegnap előrevetítette a szerdán kezdődő 2017–2018-as bajnoki idényt.

Nincs szó arról, hogy valamelyik meccs nem lenne fontos, mindössze nem feltétlenül tűzzük ki célul azt, hogy úgy nyerjük meg a bajnokság alapszakaszát, hogy nekünk nyolc győzelemmel több legyen, mint a második helyezettnek, ahogyan az a tavaly is történt – hangoztatta Zoran Mikes.


– A következő két hónapban elsősorban arra összpontosítunk, hogy jól szerepeljünk a FIBA Európa-Kupában. Nekünk sokkal több meccsünk lesz, mint az ellenfeleknek, ráadásul mindenki a bajnok Sepsi–SIC ellen szeretne győzni, és ez ahhoz vezethet, hogy ne minden meccset nyerjünk meg a bajnokság elején. Nagyobb figyelmet fordítunk a nemzetközi meccsekre, fokozottan odafigyelünk arra, hogy ne legyenek sérülések, így megtörténhet, hogy itt-ott veszítünk. A szurkolók megértését és türelmét kérjük – mondta a bosnyák sikeredző.


Mikes szerint a csapat „megszolgálta”, hogy szintet léphessen és megpróbálnak tisztességesen helytállni a csoportban, ahol mindhárom ellenfelük nagyobb tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, mint a Sepsi–SIC. A vezető­edző kiemelte: hazai szinten természetesen az a „végső cél”, hogy megvédjék bajnoki címüket, és „visszahozzák” Sepsiszentgyörgyre a kupát.


– Nagyon büszkék vagyunk az eddigi teljesítményre, de profi sportolókként a legfontosabb az, hogy mindezeket elfelejtsük. Emlékekből nem lehet meccset nyerni, ami volt, elmúlt, a következő bajnokságot kizárólag az ezután nyújtott teljesítménnyel lehet megnyerni – szögezte le Mikes, hozzátéve: reméli, hogy „további kétezer szurkoló” kijár majd a meccsekre, és megtölti a „gyönyörű arénát”.


Rusz István gyakorlati tudnivalókat sorolt: egy jegy a bajnoki és a kupameccsekre 10 lejbe kerül (a FIBA-kupára még nem lehet tudni), a hely nélküli bérletért 150, a helyre szóló bérletért 250, a családi bérletért (két gyerek és két felnőtt) 350 lejt kell fizetni – a bérletek minden meccsre érvényesek. A meccsek 19 órakor kezdődnek. Autóbuszok negyedóránként indulnak a Szemarja-negyedből, 17.15, 17.30, 17.45, 18.00, 18.15, 18.30-kor, és az 1-es busz útvonalán haladnak az Olt-hídig, ahol a Lidl felé betérve mennek az Arénához. A fél hatos és fél hetes buszok „rendes” 1-es járatok, ezek kimennek az állomásra, és visszakerülnek az Aréna felé. A meccsek végén 2–3 busz indul vissza ugyanezen az útvonalon. Egy menetjegy ára két lej. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés