
A kézdivásárhelyi oktatási intézmények tegnap megkapták a hivatalos átiratot arról, hogy szeptember 21-től zöld forgatókönyv szerint szervezhetik a tanítást. Ez az jelenti, hogy hétfőtől minden diák mehet iskolába.
2020. szeptember 18., 00:062020. szeptember 18., 00:06
Bokor Tibor polgármester rögtönzött találkozót tartott Bejan András, Farkas Ferenc és Balog Katalin iskolaigazgatókkal, amelyen megerősítette: amennyiben az előírások és a jelenlegi állás megengedik, mindenképpen zöld forgatókönyv szerint kezdődjön a következő tanhét. A találkozón az igazgatók beszámoltak arról is, hogy minden oktatási intézményben gond nélkül és az előírásoknak megfelelően indult el a tanév.
Az önkormányzat még a tanév kezdete előtt megvásárolta a szükséges eszközöket a biztonságos induláshoz: ott, ahol az osztályterem indokolta, plexiüveggel választották el a padokat, összesen 1330 darabot vásároltak, ezek nagy részét már ki is szállította és fel is szerelte a szakcég. Emellett, minden iskola laptopot kapott, ebből összesen hetvenet vettek. Bokor Tibor ezt azzal egészítette ki, hogy a jövő heti rendkívüli tanácsülésen módosítja a költségvetést, az átcsoportosított összegből pedig minden intézmény további hét laptopot kap, és minden intézmény minden osztályába kamerát vásárolnak, amely hangot is tud rögzíteni.
Hamar jött a „baj”
Felfüggesztik a jelenléti oktatást a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, miután a közegészségügyi igazgatóság arról tájékoztatta a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséget, hogy az iskolában három különböző osztályból jelentettek Covid19-es eseteket, és egy pedagógus is koronavírusos, így a piros forgatókönyv szerint az egész iskola távoktatásra tér át szeptember 17–30 között. Az iskola ebben a periódusban megejti a kötelezően előírt általános fertőtlenítést.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!