Több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette ma Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Vargha Fruzsina alpolgármester, valamint Tamás Sándor megyetanácselnök a Művész Moziban szervezett sajtótájékoztatón. Tavaly hét újdonsággal rukkolt elő a város, ezeket jórészt idén is továbbviszik.
2023. január 19., 20:052023. január 19., 20:05
A megyeszékhelyi kulturális élet a Háromszék kultúrájáért díj múlt vasárnapi, illetve mai átadásával tulajdonképpen már el is kezdődött, az 1848–49-es forradalom- és szabadságharcra meglepetésvendéggel, valamint a Petőfi-emlékév első, a Bereck–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy tengelyen szervezendő eseményével terveznek emlékezni, míg az 5. Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál első felvonása március 25-28. között esedékes. Április hónapot az utolsó héten zajló harmincadik Szent György Napok határozzák meg a jubileumi kiadáshoz méltó fellépőkkel és programkínálattal, májusban visszatér a Designhét, nem maradnak el a Háromszéki Diáknapok, és a Reflex második felvonására is sor kerül. Május 25-28. között szintén második alkalommal tartják meg a SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált, közben megünnepelik a Vadász Múzeum fennállásának 10. évfordulóját.
A június elejére időzített gyermeknapi eseményeket a második hétvégén a Székely Vágta követi a Maksa melletti Óriáspince-tetőn, az egykori dohánygyárban a magyar feltalálók napját ünneplik, de sokan várják már a második alkalommal tető alá hozandó jazz- és bluesfesztivált is. A júliust jórészt kitölti a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán zajló KultúrPark, valamint – a zenekedvelők számára – a szokásos jazz és improvizációs zenei tábor. Augusztus 19. és szeptember 24. között Máté Bence világhírű természetfotós fényekkel megvilágított képei hozzák közelebb az állatvilágot és a természetet a város főterére kilátogatók számára, miközben három fesztivál is tömegvonzónak ígérkezik: 25-27. között a kürtősfesztivál, augusztus 31. és szeptember 2. között a második kiadás előtt álló Tabakó-fesztivál az egykori dohánygyár udvarán, szeptember 14-17. között pedig – immár kilencedik alkalommal – a pulzArt kortárs művészeti fesztivál. Ezeket az EVA Filmmakers Fest, a sportnapok és a szeptember 29. és október 1 között esedékes, a Nektária székelyföldi mézversenyt is magába foglaló őszi vásár követ.
Októberben az aradi vértanúkra és az ‘56-os forradalomra emlékeznek, a három megyét átívelő Székelyföld Napok 14. kiadásának nyitó rendezvényeként ismét megtartják a Visor Fotófesztivál, illetve ebben az időszakban zajlik a DbutanT Fesztivál is. Erre a hónapra várják Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly tervezte épülete uniós forrásokból zajló felújításának befejezését, amit egy új Gábor Áron-kiállítással terveznek megkoronázni.
November 10-12. között 33. alkalommal szervezik meg a népzene- és néptánc-találkozót, egybekötve a 2. Transylvanian Spirit – Erdélyi Pálinka- és Párlatversennyel, szintén második kiadásához érkezik a TedX Sepsiszentgyörgy, és lesz városi gólyabál is. A zenés programokkal színesített karácsonyi vásárra adventi gyertyagyújtással hangolódnak, az évet pedig utcabállal búcsúztatják.
Idén végre lebontják az egykori Bodok szállót, amire „korszakbúcsúztató” eseménnyel készül az önkormányzat és a Tamási Áron Színház. „Ezt 2-3 ezer néző követheti majd élőben, ekkora méretű színházi és videomapping-produkcióra a térségben még nem volt példa” – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Antal Árpád-András kiemelte, idén több pénzt fordítanak a beruházásokra, ezért a kulturális rendezvények szervezőinek kisebb költségvetésből kell gazdálkodniuk az elmúlt évhez képest, amikor több mint 1500 rendezvényt és 2200 filmvetítést szerveztek Sepsiszentgyörgyön, így az év minden napjára több mint 4 esemény és 6 film jutott a múzeumok, kiállítóterek állandó tárlatai mellett. A megyeszékhelyen 25 fesztivál, közösségi esemény több mint 800 programponttal egészítette ki az intézmények állandó kínálatát. Olyan újdonságokkal rukkoltak elő, mint a húsvéti ételszentelés, a SepsiBook könyvvásár, a jazz- és bluesfesztivál, a magyar feltalálók napja, a Sepsi Tabakó Fesztivál, a TedX Sepsiszentgyörgy és a Transylvanian Spirit.
Fotók: Kristó-Gothárd Hunor
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!