
A helyi vállalkozók közös online értékesítési platformjának kiépítésére készül a Háromszéki Közösségi Alapítvány, e célból már felmérést készített a vásárlók körében, csütörtökön pedig a kezdeményezők egy közel 40 vállalkozó részvételével megtartott videókonferencián mutatták be annak eredményeit és elképzelésüket, illetve meghallgatták a székelyudvarhelyi Helyénvaló bolt menedzserét is a helyi termékek értékesítésének tapasztalatairól.
2020. november 27., 00:212020. november 27., 00:21
A Sapientia EMTE csíkszeredai karának oktatói, dr. Nistor Laura és dr. Telegdy Balázs augusztusban készítettek felmérést arról, hogy lenne-e igény egy háromszéki Emag-szerű webboltra. Arra a következtetésre jutottak, hogy az eddig is rendszeresen online vásárló 40%-nyi vevő mellett újabb 30% szokott rá arra, hogy legalább alkalmanként éljen a netes vásárlás lehetőségével, bár, mint kiderült, élelmet nem, inkább élvezeti, ipari és ruházati cikkeket szeretnek az interneten rendelni. A megkérdezettek közel háromnegyede viszont helyeselte a HKA kezdeményezését.
Márton Judith, az udvarhelyi Helyénvaló bolt működtetője elmondta, a főleg helyi kistermelők termékeit értékesítő üzlet próbálkozott az online értékesítéssel is, de az csak a szükségállapot idején működött, akkor is alig. Tapasztalata szerint a székelyek még nem áldoznak a helyi termékekre, inkább vadásznak az Emag, Amazon akciós ajánlataira, ezzel nehéz lesz versenyezni.
Hogy pontosan mire is készül a HKA, azt Bereczki Kinga igazgató mondta el: egy olyan önfenntartó platformra, amelyen keresztül több helyi vállalkozó (termelők, kereskedők, szolgáltatók) értékesítheti termékeit. A cégek megrendeléseiket maguk kezelnék, a szállítást is maguk intézik, miután a rendszer mindenkinek jelzi a rendelést, de az árunak 2 napon belül kötelező módon a vevőhöz kell érnie. A forgalom után százalékot fizetnek az alapítványnak, így lenne a rendszer önfenntartó. Az alapkoncepció megvan, de még formálódik, elsőnek a technikai feltételeket tárgyalják meg a kezdeményezők, majd személyesen is felkeresik a vállalkozókat, hogy társuljanak. 2021 tavaszára tervezik az indulást.
Nálunk ugyan még kevés a termelő cég, az interneten keresett termékeket előállítók nagyon kevesen vannak vagy egyáltalán nincsenek a megyében, ezért az import vagy elektronikus cikkeket forgalmazó kereskedőknek is helye lenne a haromszeki.ro weboldalon, hiszen ők is helyben adóznak, helybeli munkaerőt foglalkoztatnak, tehát a helyi gazdaságot erősítik. Legfőbb cél pedig helyben tartani azt a pénzt, amit a multiknál, a nagy webáruházakban költ el a háromszéki ember, és amellyel tulajdonképpen az egész közösség gazdasági stabilitását ássa alá az egyén akkor, amikor azt nézi, hogy a legolcsóbbat vegye.
– Ez egy ördögi kör. Ha mindenki csak az egyéni érdekét nézi, akkor hosszú távon a közösség veszít. Fel kellene ismerni, hogy szükség van az összefogásra és az öntudatos vásárlásra. Ha a helyi vállalkozók megerősödnek, akkor már akár ők is tudnának kedvezményeket kínálni – vélekedett Bereczki Kinga.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!