Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. szeptember 16., 00:092019. szeptember 16., 00:09
Az első közhely, amit az RMDSZ szervezetét elnöklő „Hunro” államelnöki ambíciói kapcsán – kissé parafrazálva, de most idéznék ide, a következőképpen hangzik: a „dolgoknak” előbb mindig rosszra kell fordulniuk ahhoz, hogy aztán lehetőség nyíljék a javulásra is. Hogy jön ez ide? Kedves és jóindulatú olvasó, elmagyarázom. Úgy, hogy az RMDSZ hivatalát töltő pártvezére immár harmadszorra lendül neki e nemes és jóravaló küldetésnek, és mivel korábbi két államfőjelölti közszereplésének végeredményeit summázva – melyek egyértelmű és trendszerű csökkenésről, zsugorodó választói támogatottságról árulkodnak (2009-ben 3,83% – > 2014-ben pedig 3,47%) – az idézett közhely meglehetősen hűen fejezi ki mélységes bölcseleti fundamentumát (sztoikus apátiáját) annak a kalkulált bizakodásnak, mellyel 2019-ben a magyar szervezet újfent bekapcsolódik a romániai államfőválasztás viszontagságaiba.
A második közhely valahogy úgy hangzik, hogy az intelligencia fokmérője a változáshoz való alkalmazkodás (ösztönös, vagy tanult) képessége. Vonatkoztassuk ezt a megállapítást a politikai szervezetekre, igen, az RMDSZ-re – jelesül az államfőválasztás viszonylatában. Bár a már idézett, korábbi két kísérlethez képest a jelölt személye az állandó, változást (a román belpolitikai klímaváltozástól, mint „független” változótól most tekintsünk el) az ügyvezető elnökség élén látni. S valóban, mivel Porcsalmi a választási kampányok értője és rutinos műszaki vezetője (főmérnök-vezérigazgatója), a remélt trendfordulóhoz nélkülözhetetlen technikai tudás a rendelkezésére áll a magyar szervezetnek.
Talán emiatt, vagy a megnövekedett számú elégedetlenkedő, de magát nyitott szellemnek képzelő erdélyi magyar választó hatására (kik a nyilvánvaló paradoxontól nem zavartatva, úgy kívánják gyakorlatba ültetni a vágyott erdélyi multikulturalizmust – tökéletesen félreértve azt, hogy a román nemzetállamban román pártokra szavaznak…), de a kampány fő üzenetét, csapását illetően is változást látni: az interetnikus párbeszéd (Hunor–Hunro) igényével megfogalmazott üzenetek régi mulasztást törlesztnek. November végén kiderül, hogy ez elegendő lesz-e a dolgok jóra fordításához.
Pozsony János Csaba
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!