A Született feleségek című sorozat színésznője 2017-ben 15 ezer dollárnyi kenőpénzt adott azért, hogy javítsák ki lánya felvételijén a válaszokat.
2019. szeptember 17., 11:142019. szeptember 17., 11:14
Két hetet kell eltöltenie a börtönben Felicity Huffmannak, miután bűnösnek vallotta magát Amerika legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában. A BBC azt írja, a két hét börtön felett még ki kell fizetnie 30 ezer dollár pénzbüntetést, illetve kötelezték 250 órányi közhasznú munkára is.
A Született feleségek című sorozat színésznője (Lynette Scavot alakította) 2017-ben 15 ezer dollárnyi kenőpénzt adott azért, hogy javítsák ki lánya felvételijén a válaszokat. A színésznő lánya erről nem tudott.
A márciusban kirobbant csalási botrány miatt közel ötven embert vádoltak azzal, hogy valamilyen formában részt vettek Amerika top egyetemeinek felvételi bundájában. Felvételi biztosok, iskolai adminisztrátorok, elit egyetemek mentorai és szülők is gyanúba keveredtek. A szülők közt volt Huffman, és egy másik színésznő, Lori Loughlin is.
(24.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!