Két diktatúra áldozata volt

Karády Katalinnak (1910–1990), a méltatlanul elfelejtett, de egykor a közönség által imádott magyar filmcsillagnak, énekesnőnek és színésznőnek állít emléket a Magyarországon 2016-banű Ne kérdezd ki voltam cím alatt megjelent könyv, melyet Háromszéken nemrég mutattak be Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókja szervezésében.

A korabeli fényképekkel, valamint plakátokkal gazdagon ellátott kötetet összeállító és szerkesztő Péter Zsolt színháztörténésszel Szebeni Zsuzsa intézményvezető beszélgetett a Háromszék Táncstúdióban. Kettőjüknek nem csak a férfiak által körülrajongott művésznő fordulatokban gazdag, regényes életét sikerült a szép számban összegyűlt hallgatósággal nagyvonalakban megismertetni, hanem a kor divatját és szellemét is. Ebben nagy szerepet játszottak a gondosan megválogatott, a háttérben kronológiai sorrendben megjelenített dokumentumképek, illetve a Karády-dalokat előadó Damokos-Albu Annamária színművésznő és őt zongorán kísérő Kertész János fellépése.

Karády Katalin Kanczler néven látott napvilágot egy budapesti cipészsegéd hetedik sarjaként. Egy gyermeküdültetési program keretében, 11 éves korában több hónapot töltött Svájcban, két év múlva pedig egy hónapra Hollandiába is kijutott, ezzel megalapozván nyelvtudását, ízlését és bizonyos fokig öltözködési stílusát is. Színészkarrierjét Egyed Zoltán hírlapírónak köszönhette, aki már első találkozásuk alkalmával felfigyelt különleges kisugárzására és kivételes adottságaira. A Karády nevet is ő adta neki.

Első fellépése 1939 februárjában volt a Pesti Színházban, majd a Zilahy-regény nyomán készült Halálos tavasz című játékfilmben neki osztották a női főszerepet, mellyel berobbant a magyar filmvilág élvonalába. Ugyanabban az évben Polgár Tibor és Nadányi Zoltán Ez lett a vesztünk című betétdalával énekesnőként is országos hírnevet szerzett magának. Ettől kezdve pedig művészi pályája éveken keresztül mindkét téren töretlenül ívelt felfelé.

Magyarország megszállása és a nyilas-hatalomátvétel után a Gestapo letartóztatta, és heteken keresztül embertelen kínzásoknak vetette alá. Ezt a szerencsétlen fordulatot egyrészt az Újszászy Istvánhoz fűződő gyöngéd kapcsolata okozta, kedvese ugyanis Horthy bizalmasa, valamint kémelhárításának és hírszerzésének vezetője volt. Felrótták neki továbbá az ártatlan emberek megmentésében játszott szerepét is, melyért halála után Izrael a Jad Vasem, vagyis Világ Igaza díjat adományozott neki.

A második világháború alatt tanúsított emberséges magatartása sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy az időközben hatalomra került kommunisták személyét elfogadják. Folyamatos zaklatásuk elől és a mellőzések hatására 1951-ben Nyugatra menekült. Előbb Brazíliában, majd 15 év elteltével New Yorkba telepedett le. Itt is érte a halál 1990-ben, viszont kívánsága szerint Budapesten temették el, állami pompával.

Péter Zsolt szavaival élve, negyed századdal a színésznő halála után elérkezett az ideje annak, hogy színháztörténeti források segítségével megrajzolják félbetört pályaképét, és rekonstruálják életrajzát. Ennek eredményeként született meg ez a kötet.