Kell-e nekünk turista?

Megosztja a szentgyörgyi közvéleményt a Sugásfürdő felé vezető út mentén, a Honvéd-kúttól följebb tervezett, közel 14 hektáros modern oktató-szórakoztató park terve, mivel az az erdei tisztás, amelyre kerülne, kedvenc kirándulóhelye a városiaknak.

Bodor Tünde

2019. szeptember 18., 00:192019. szeptember 18., 00:19

A városi tanácsnak a legutóbbi ülésén a helyi fejlesztési terv egyik intézkedéseként megszavazta egy szórakoztató park létrehozását, illetve a megvalósítása felé vezető első lépésként a területnek a mezőgazdasági területek jegyzékéből való törlését (legelőként szerepel a nyilvántartásban). Ugyanakkor egy területi rendezési terv elkészítésére is rábólintottak a tanácsosok. Mindez a turizmus fellendítését szolgálná. A vidámpark – mint kiderült – magántőkéből valósulna meg, a rozsnyói parkot is létrehozó HCR Kft., vagyis Adrian Apostu, Gabriel Rozorea és Sárkány Árpád vállalkozásaként.


A park ellen a Facebookon többen tiltakoztak, illetve fogalmaztak meg ellenvetéseket. Féltik az erdei életteret, noha Sztakics Éva korábban megerősítette, nem fognak egy fát sem kivágni. Féltik a nagy forgalomtól az odavezető utat, neheztelnek, hogy Sugásfürdő annak ellenére sem lendült fel, hogy sok pénzt belefektetett a város. Mindezeket a problémákat az illetékesek, Antal Árpád polgármester és Sárkány Árpád elé tártuk.


A polgármester szerint mindig vannak ellenlábasok, de „döntsük el, hogy mit akarunk: jöjjenek-e turisták, hogy gazdagodjon a város, vagy nem, mert turizmus turisták nélkül nincsen, és nem fog senkinek jövedelmet generálni” – mondta. Hogy pontosan mennyi is lenne e jövedelem, a bevétel hány százaléka lenne a városé, azt majd abban a társulási szerződésben rögzítik, amit a HCR Kft.-vel kötnek az építkezést megelőzően – mondta az elöljáró. Ami a kiszemelt helyszín kérdését illeti, a városnak a kijelölt helyszínen van a célnak megfelelő területe, állította, máshol nincs.


Sárkány Árpád, akit a szentgyörgyiek az Abies Hunting vadászati cég tulajdonosaként ismernek, ugyanakkor fontosnak tartotta elmondani, hogy a rozsnyói parkhoz hasonlóan a szentgyörgyi Family Adenture Park is egy kellemes természeti környezetben, erdőben kell legyen, hiszen e turisztikai objektum vonzerejének ez is sarkalatos pontja lenne. Meg lehet valósítani a fák kivágása nélkül is – állította határozottan –, de fontos, hogy könnyen elérhető helyen legyen.


A vidámpark dokumentációja szerint az első évben már 100 ezer látogatót várnának. Hogy ez mennyire terheli meg a forgalmat a Borvíz utcán, Antal Árpád számításokkal igazolta, napokra, órákra, percekre lebontva. Úgy véli, a forgalom nem lesz katasztrofális, mivel egyrészt nem mindenki jön más megyéből, és nem egyszerre jönnek, hanem az évnek a 350 napján, másrészt egy autóban többen is ülnek, tehát pár percenként fog az eddigiekhez képest eggyel több autó elhaladni.


Sárkány Árpád lapunknak elmondta, a rozsnyói park idén megközelíti az 500 ezres látogatószámot, és nem tartja lehetetlennek, hogy Szentgyörgyön is egy jól működő, jövedelmező turisztikai objektummá váljon a tervezett vidámpark.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés