Kastélyaink egyedi értékek

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban csütörtök este mutatták be dr. Bordás Beáta művészettörténész Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914) című könyvét.

Bedő Zoltán

2017. február 21., 00:082017. február 21., 00:08

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban csütörtök este mutatták be dr. Bordás Beáta művészettörténész Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914) című könyvét.

Több szempontból is hiánypótló, ugyanakkor tudományos igényességgel megírt, saját kutatási eredményeit feldolgozó, vagyis forrásértékű kötettel gazdagodtunk, mely könnyed, olvasmányos nyelvezete révén jó eséllyel pályázhat a szélesebb közönség érdeklődésére is. Jelentőségét pedig a benne tárgyalt épületek állagának folyamatos és egyre gyorsabb romlása nagymértékben megnöveli.
Amint azt a könyvet és szerzőjét ismertető Tóth-Bartos András történésztől megtudhattuk, a kolozsvári Polis Könyvkiadó és Erdélyi Múzeum Egyesület közös ki­adásában megjelent kötet tulajdonképpen a sepsiszentgyörgyi származású szerző doktori dolgozatának bővített és szerkesztett változata. Eredetileg a jelzett időszakban épített vagy lényeges átalakuláson átesett összes erdélyi kastélyt ismertetni szerette volna, azonban a számok tükrében kénytelen volt rádöbbenni, hogy ez több évtizedes munkát igényel. Így döntött végül a három egykori közép-erdélyi vármegye, Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér kastélyainak bemutatása mellett. Köztük olyan híres épületek is találhatók, mint a válaszúti, illetve bonchidai Bánffy-kastély.
A szemnek is tetszetős, képekkel gazdagon szemléltetett, igényes kivitelezésű könyv tartalma négy különálló, de egymást szervesen kiegészítő részre oszlik. Az első a tárgyalt kastélyok építés- és birtoklástörténetét, valamint leírását tartalmazza. A másodikban a szerző végigvezet ezek belsejében, a közös séta során pedig nem csak a termekkel és szobákkal ismerkedhetünk meg, hanem azok szerepével, berendezési tárgyaikkal, valamint a bennük egykor elhelyezett gyűjteményekkel is. A harmadik a kastélyokat övező és jól meghatározott szereppel felruházott kerteket mutatja be. Végül a negyedik rész a forrásjegyzék mellett a kastélyok leltárát, valamint a könyvben fellelhető képek, festmények, alaprajzok és térképek jegyzékét, illetve a helynévmutatót tartalmazza.
Tóth-Bartos Andrásnak a fiatal kutatóval folytatott beszélgetése során a téma több, közérdeklődésre számot tartó érdekességgel egészült ki. Így többek között tisztázódott a kastély fogalma is, mely Bordás Beáta szerint nagyobb méretű, több szintes, igényes külső és belső megjelenéssel bíró, különböző szerepet betöltő (lakó, reprezentációs, kiegészítő) helyiségeket magában foglaló, park által körülölelt, vidéken található, kiváltságos lakásformát biztosító nemesi épületet takar. Jelentősége abból adódott, hogy egyesítette a művészet olyan különböző ágait, mint az építészet, iparművészet, enteriőrművészet, kertépítészet, illetve könyvtáraknak, műgyűjteménynek adott helyet. A kastély ugyanakkor egy személyesebb építészeti műfaj gyümölcse, hiszen az építtető egyéni elképzelései tükrözésén túl jelképes szereppel is bírt. Reprezentatív, fényűző külseje és belseje ugyanis a család ősiségét és kiemelt társadalmi helyzetét hivatott jelképezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust