Kassay Lajos százados esete a kakastollas csendőr őrmesterrel

Kassay Lajos Zalánpatak legmagasabb rangú katonatisztje volt. A nagyváradi hadapródiskolában tanult, az első világháborút már tisztként harcolta végig, majd internálása után Magyarországon folytatta a katonai pályafutását, ahol 1928-ban negyvenévesen őrnaggyá nevezték ki. Valószínűleg tovább is jutott volna a ranglétrán, de 1933-ban, 45 évesen belehalt a fogságból való szökés során szerzett vesegyulladásába.

A következő eset 1918-ban, közvetlen az orosz fogságból való szökése után történt meg vele, amikor mint frissen kinevezett százados tért haza Zalánpatakra, meglátogatni évek óta nem látott, idős szüleit. Az akkori szabályok szerint minden hivatásos katona, aki eltávozást kapott, köteles volt jelentkezni a tartózkodási helyéhez legközelebbi csendőrőrsön, hogy egy esetleges mozgósítás során állományteste azonnal tudja értesíteni. Kassai Lajos százados Barótról szekérrel indult neki a hazavezető útnak. Az út hosszú és igencsak kényelmetlen volt. Amire Szárazajtára ért, a nap lehanyatlóban volt. Szárazajtán kötelességéhez híven megállt, hogy jelentkezzen a csendőrőrsön. Abban az időben Zalánpatak a miklósvári járáshoz tartozott, jegyzőség és csendőrőrs meg a szomszéd településen, Szárazajtán volt. A százados úr kényelmes civil ruhában utazott. A fogatos megállt a település központjában, a százados úr meg leszállt és elindult a csendőrőrs felé. A csendőrőrs előtt egy délceg, betyár csendőrőrmester volt, aki javában csapta a szelet egy szép kisasszonynak. A százados úr illedelmesen köszönt az őrmesternek, aki azonban meg sem hederítette, még csak vissza sem köszönt neki.

– Őrmester úr, szeretnék bejelentkezni – szólalt meg a százados, de az őrmester, mint ha meg sem hallotta volna, tovább szórakozott a kisasszonnyal. A százados úr közelebb ment.

– Őrmester úr, szeretnék bejelentkezni – ismételte illedelmesen, nyugodt hangon a százados.

– Nocsak! Bejelentkezni? – szólalt meg gúnyosan az őrmester a kisasszony előtt, majd jót nevetett, és tovább folytatta a kurizálást.

Erre Kassay századosnak igencsak elfogyott a türelme, ezt tetőzték az utazás fáradalmai, a még előtte álló rázós hét kilométer és szeretett szülei, akiket már oly régen nem látott. Mint villámcsapás bődült fel a hangja:

– Gyere be, te szarházi! – parancsolt rá az őrmesterre.

Az őrmester ebből a hangnemből már gondolta, hogy a civil öltözet valószínűleg nem akárkit rejthet. Azonnal abbahagyta a társalgást, és nagy mérgesen bement az őrsre, leült az íróasztal mögé és kérte az iratokat. A százados úr levágta elejébe az igazolványát. Amikor az őrmester kinyitotta és meglátta, hogy aki vele szemben áll az nem más, mint Kassay Lajos százados, azonnal felszökött a székről, vigyázba vágta magát, és tisztelgett.

– Na, először is így kellett volna – mondta mosolyogva a százados. – Ezentúl ha bejön valaki, azt is így fogadd.

A bejelentkezés után folytatta útját szeretett szülőfalujába, Zalánpatakra.

Préda Barna