Kárörömhiányban

Czegő Zoltán

2017. szeptember 22., 00:312017. szeptember 22., 00:31

Ronda, vén boszorkány fogalmazhatta meg az alapigazságnak nem nevezhető mondást, hogy legszebb öröm a káröröm. Na, belőlem ez az öröm is hiányzik, ahányszor csak eszembe jut, hogy Ukrajna beiktatta a törvényt, amely szerint kisebbségi nyelveken csak óvodákban és I–IV. osztályokban lehet oktatni, másutt tilos.


Na, itt szökhetne belém a káröröm, hiszen Ukrajnában 400 ezer román él! Most tapasztalhatja a román népnek az a része, s igen Románia is, mit jelent a csonkolt nemzet számára idegen közegben az anyanyelv kitiltása. Mert nekünk itt, ebben az idegenségben mindenről az jut eszünkbe.


És ne feledjük, hogy a Sztálin által szovjet Ukrajnához odavetett és most is azon a kötélen csüngő ún. Kárpátalján közös morzsoló malomba kerül a román és a magyar néprész! Hát ennek kellene örülnöm a vén boszorkány átka miatt?! Sose.


Inkább említem azt, hogy ilyen – gazdaságilag elnyomorított – országok szökdösnek bocskoraikban, mint kecskebogyó a deszkán. Zuhanásban vannak, de pusztítani akarnak minden áron. És óhatatlanul elém mered az is, hogy miközben alig van mit enni Romániában, az ortodox egyház óriási vagyonnal rendelkezik. Ma is. És a sztálinizmus idején is szent volt az egyház, vadul építkezett, miközben a székely falvakban tilos volt a gyermekeket templomba, hittanórára engedni. Engedjék meg éhgyomorra idéznem a költő, esszé-, regény- és drámaíró Székely János hozzám írt levelét (1984. október 24.) „Kedves Zoltán! Főszerkesztőmtől, Hajdu Győzőtől kaptam a megbízást, hogy azonnal írjam meg neked a következőt: versedből, melyet a novemberi számban közlünk, az imádkozni szót ki kellett cserélnünk; azt írta helyette, hogy „dalolni”. Nem volt már idő engedélyedért folyamodni. (...) Szeretettel üdvözöllek: Székely János.”


Ma pedig magyar, illetve egyházi iskoláinkat visszaállamosítják. Vissza, a sztálini időkre tekintek, még akkor is, amikor román iskolákat, katedrákat tiltanak le a koldusszegény Ukrajnában. Nem, nincs bennem káröröm, nem lehet. Anyám rám kiáltana a sírból is.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés