Karitatív tevékenység zajlott

A Kommandói Református Egyházközségben több rendezvénynyel is ráhangolódtak a karácsony megünneplésére. Teadélutánt, karitatív tevékenységet, valamint kántálást tartottak az ünnepek alatt.

2017. január 06., 12:122017. január 06., 12:12

A Kommandói Református Egyházközségben több rendezvénynyel is ráhangolódtak a karácsony megünneplésére. Teadélutánt, karitatív tevékenységet, valamint kántálást tartottak az ünnepek alatt.

Nagy István kommandói lelkipásztortól megtudtuk, hogy az ünnep alatt számos olyan rendezvényt szerveztek, ami a kommandói református gyülekezet összekovácsolását célozta.
– Advent utolsó vasárnapja előtt, szombaton gyülekezeti teadélutánt tartottunk, amin számos felnőtt és fiatal is részt vett. A felnőttek teáztak, a gyerekek barkácsoltak, és mindenki jól érezte magát – tájékoztatott a lelkipásztor, kiemelve, hogy az általa bevezetett tea­délutánt a továbbiakban is megismételné, mivel fontosnak tartja, hogy a gyülekezet tagjai ne csak az istentiszteletek alkalmával éljék meg a vallási közösséghez való tartozást, hanem a hétköznapokban is.
Szintén a karácsonyi ünnepséghez kapcsolódik, hogy a magyarországi Református Szeretetszolgálat jóvoltából élelmiszercsomagot tudtak osztani a kommandói családoknak. Összesen 81 család kapott belőle, ugyanakkor a Kommandói Református Egyházközség önerőből 120 csomagot készített a településen élő fiataloknak.
Karácsonykor a vallásórások mutattak be ünnepi műsort, ugyanakkor kántálni is jártak a településen.
– A kántálásnak hagyománya van Kommandón, én azt hoztam be változtatásnak, hogy ne csak egymást énekeljék meg a fiatalok, hanem a presbitérium tagjaihoz is menjenek el – mondta Nagy István, hozzátéve, hogy miután több mint 35 háznál kántáltak, elég szép összegű adományt, 1550 lejt sikerült összegyűjteniük.
Az adományból begyűlt összeget a fiatalok hasznára fordítják: tavaly ülőgarnitúrát vásároltak, az ideiből pedig pingpongasztalt vesznek a vallásórákra járóknak.
A továbbiakban, szintén a közösség összefogásaként, a kicsik számára szerveznek szánkózást Kommandón, mivel a lelkipásztor szerint fontos, hogy már fiatalkorban ráérezzenek a gyerekek a vallási közösség fontosságára. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust