Kapaszkodó a tehetségeknek

Két pályázati program keretében 70 ezer lejjel támogatja a HKA a háromszéki tehetségeket, illetve a honismeretet gyarapító és az osztályközösségek összekovácsolódását egyaránt szolgáló kirándulásokat. A részletekről Bereczki Kinga alapítványi igazgató beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján.

Bodor Tünde

2017. szeptember 19., 00:292017. szeptember 19., 00:29

Két pályázati program keretében 70 ezer lejjel támogatja a HKA a háromszéki tehetségeket, illetve a honismeretet gyarapító és az osztályközösségek összekovácsolódását egyaránt szolgáló kirándulásokat. A részletekről Bereczki Kinga alapítványi igazgató beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján.

A Székelyföldi tehetségalapból – amelynek anyagi hátterét a Közösségi kártya-program és szentgyörgyi vállalkozók, magánemberek egyéni adományai képezik – idén 40 ezer lejt osztanak ki, egyenként 1000 lejes támogatást utalva azoknak a pályázó diákoknak, akik diplomákkal, más igazoló dokumentumokkal bizonyítják kiváló eredményeiket. A pénzt tehetségük ápolására kell fordítaniuk, további megkötések nincsenek, költeni lehet hangszerre, más eszközre, versenyen való részvételre, szakkönyvekre, fejlesztő programokra. Akár ismételten, egymást követő években is igénybe lehet venni ezt a támogatást, nyilván azok élveznek előnyt, akiknek anyagi helyzete indokolja a kérelmezést. Előkészítőstől egyetemistáig bárki jelentkezhet.


A pályázatok benyújtásának határideje október 16., a jelentkezési adatlapot és a további részletek megtalálhatóak a hka.ro honlapon. Eredményt decemberben hirdetnek, a támogatást várhatóan jövő év januárjában osztják ki.


A HKA 2011-től futtatja Nem térkép e táj programját, ennek keretén belül idén 30 ezer lej pályázható meg iskolai csoportok háromszéki kirándulásaira. Ettől nemcsak azt remélik a kiírók, hogy jobban kötődnek majd a gyerme­kek az ismert helyi értékekhez, tájakhoz, miközben élményeket szereznek, hanem azt is, hogy az osztályközösségek és pedagógusok, sőt a szülők is – mert ők sincsenek kizárva – megerősítik egymással való kapcsolataikat, ezáltal pedig hatékonyabbak és kellemesebbek lesznek az iskolás hétköznapok. De ha a szülők kedvet kapnak e minta lemásolásához, és barátokkal, vendégekkel ők is hasonló háromszéki túrákat szerveznek, az már csak hab a tortán.


– Nagyon kedveltek a felsőháromszéki (Zágon–Apáca–Csomakőrös–Kovászna–Kézdivásárhely) és erdővidéki (Kisbacon környéki) körutak, közben a különböző egyesületek plusz programmal is várják a csoportokat. Örvendetes, hogy a gazdasági értékek is bekerültek a célok közé, vállalkozásokat, műhelyeket is felkeresnek a látogatók. Ha egy kiválósággal, tehetséges emberrel leülnek beszélgetni, az is jó, a tehetség is helyi érték, kitartásról, tapasztalatról, befektetetett munkáról hallhatnak tőle – mondta Bereczki Kinga. – A jó program, az élmények nem a pénzen múlnak, kivételesen alacsony költségvetéssel a málnási iskolások például 22 borvízforrást kerestek fel, és rendkívül élménydús napjuk volt. Az igényelt 350 lejből még vissza is hoztak.


A Nem térkép e táj programra szeptember 27-ig kell benyújtani a pályázatokat, október 2-án már eredményt hirdetnek, hogy a remélhetőleg még szép őszi napok alatt megejtsék a kirándulásokat. Magyar osztályok magyarul töltsék ki az űrlapot, ami szintén megtalálható az alapítvány honlapján, a román osztályok – ők is pályázhatnak, eddig is jelentkeztek Előpatakról, Bodzafordulóról – románul.


Eddig évente 1400–1500 gyermek, 28 csoport élt a HKA-programok kínálta lehetőségekkel. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés