A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 71. évadának első bemutatója az elmúlt évek egyik legnagyobb szabású hazai produkciójának ígérkezik.
2019. szeptember 06., 00:102019. szeptember 06., 00:10
A 2019/2020-as évadban két előadás is a csapatmunkára épít. Bemutatják a Tamási Áron Színház színészeinek összefogásából született Az, amit mondani kell című, a klasszikus próbafolyamattól eltérő módon létrejövő Kányádi Sándor-emlékestet. A költő verseiből és gyermekkori történeteiből összeálló előadás nem egy rendező irányította produkció, hanem egy közösségi alkotófolyamat, a csoportban való gondolkodás eredménye. A Kányádi-est címe egy kisiskolás spontán véleményét idézi a költészet lényegéről: [Vers] az, amit mondani kell.
Pálffy Tibor rendezőként is bemutatkozik az új évadban: a sepsiszentgyörgyi színház színművésze a fiatal orosz drámaíró nemzedék egyik legjelentősebb alakjának, Ivan Viripajevnek az Illúziók című művét állítja színpadra. A szöveg kulcskérdése, hogy mindennapjainkban milyen viszonyok mentén létezünk embertársainkkal.
Vendégelőadásként a Szatmárnémeti Színház Harag György Társulatának Moliére Scapin című produkcióját tekintheti majd meg a közönség Bocsárdi László rendezésében. Moliére utolsó előtti darabját 2019-ben mutatta be a szatmári színház, amelyben a címszerepet meghökkentő módon nem férfi, hanem nő, Márkó Eszter játssza, aki az idei évadtól kezdődően a Tamási Áron Színház tagja.
– Ebben az előadásban nem tematikailag, hanem a szerep megformálásának módja miatt lényeges, hogy Scapin nő legyen. (…) Scapin a művész és a művészet megtestesítője, és bár a művészetnek nincsen biológiai neme, a művészben mégis benne van az a fajta hihetetlen empátia, ami elsősorban a nőben van meg, aki magában hordozza az új élet születésének lehetőségét is. Nem akartam, hogy pusztán a klasszikus férfi szolga archetipikus játékossága legyen jelen a színen – indokolta a szokatlan szereposztást Bocsárdi László.
A 2019-es évet búcsúztató szilveszteri előadás meghívott produkció lesz, a budapesti Monarchia Operettet láthatják a nézők. A több mint 10 éve alakult színházi társulat célja, hogy a világhírű operett műfaj fenntartása érdekében fiatal tehetségekkel, lendületes formában, de a klasszikus értékeket megőrizve népszerűsítse a magyar kultúrát. A társulat gazdag látványvilágú előadásai nemzetközi színpadokon is sikert arattak, Amerikában, Izraelben, Németországban, Oroszországban és Luxemburgban is vendégszerepeltek már. Az előadásaik kiérdemelték a kritikusok szerint „a leglátványosabb magyar operettgála” címet.
A 2019/2020-as évadban visszatérnek a Tamási Áron Színházba a helyi közönség által már ismert rendezők: Radu Afrim mellett az elmúlt évadban bemutatkozott Hegymegi Máté és Botos Bálint is újra Sepsiszentgyörgyön rendeznek. Továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb produkciói: a Barbárok, A társadalom támaszai, a Sam, avagy felkészülés a családi életre, Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél, Alice, Anna legenda, norway.today, Liliom, Kaisers TV, Ungarn, és a Tesztoszteron című előadások.
Az új évadban a Tamási Áron Színház könnyebbé és egyszerűbbé szeretné tenni a színházlátogatást. A kötöttebb formájú bérlet helyett kedvezményes jegyek szélesebb kínálatát biztosítják. Továbbra is kedvezményes a belépés nyugdíjas- és diáknézők számára, a vidéken élők csoportos kedvezményes jegyeket válthatnak az előadásokra. Színházi alkotók, szakirányú képzésben részt vevők igényelhetnek szakmai jegyet. A színházat támogatni akaró nézők ebben az évadban is vásárolhatnak mecénásbérletet, mely előzetes helyfoglalást követően továbbra is érvényes a Tamási Áron Színház, az M Studio Mozgásszínház és a Cimborák Bábszínház produkcióira, valamint a meghívott előadásokra. A mecénásbérletek ára az előző évadokhoz képest nem változott. Nagycsaládos igazolvánnyal rendelkező nézők az új évadban szintén kedvezményesen látogathatják az előadásokat, melyekre továbbra is előzetes helyfoglalás szükséges.
A 2019/2020-as évad előadásaira már szeptember 5-től válthatók jegyek a Központi Jegyirodában, valamint a www.biletmaster.ro weboldalon. A jegyiroda nyitvatartási rendje:
hétfőtől csütörtökig 9–16 óra között, pénteken 9–13 óra között, valamint előadások kezdése előtt 1 órával.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!