Rövid, de érdemi tárgyalásra került sor tegnap a Brassói Ítélőtáblán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által a Kós Károly Líceum ügyében indított perben. A testület meghallgatta a feleket, ítéletet október 12-én hirdet.
2017. október 06., 00:312017. október 06., 00:31
Rövid, de érdemi tárgyalásra került sor tegnap a Brassói Ítélőtáblán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által a Kós Károly Líceum ügyében indított perben. A testület meghallgatta a feleket, ítéletet október 12-én hirdet.
Ezúttal „kegyeskedtek” megjelenni az alperes ügyvédei is (legutóbb azért halasztottak, mert a perbe belépő tanfelügyelőség nem küldött képviselőt a tárgyalásra) – mondta el Bálint József.
– Ügyvédünk fenntartotta álláspontunkat, hogy nem indokolt bezárni az iskolát, hisz ebben az évben is több mint 300 diákja van, hogy ezeket bezsúfolták egy másik iskolába, ahol friss levegőt Facebookon kapnak, hogy a megoldás rossz és törvénytelen. Törvénytelen, hisz a jogszabályok szerint ki kellett volna kérni az érdekelt gazdasági szféra és a szülők véleményét (ezután még mindig azt tehettek volna, amit akarnak, de formailag meg kellett volna őket kérdezni), és hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A tanfelügyelőség és a helyi tanács ügyvédei elmondták, kevés a gyerek, és ez így van a legjobban, minden szépen meg van oldva, nem kell változtatni semmit – részletezte az EMNP megyei elnöke.
Bálint abban bízik, hogy az ítélőtábla belátja, itt a tanács visszaélt a hatalmával, és elrendeli, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot.
Amint ismeretes, miután nem tudta megakadályozni, hogy a tanács összevonja a Kós Károly Líceumot a Puskás Tivadar Líceummal, az EMNP bíróságon támadta meg a tanácshatározatot, ezt alapfokon Sepsiszentgyörgyön tárgyalják. Ezen kívül egy per a Brassói Táblabíróságon is folyik, amiben az EMNP azt kérte, hogy amíg alapfokon nem döntenek, függeszszék fel a tanács határozatát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!