Jó döntés volt tanulni!

Zsolt történetére Finna István, az ágyúöntőről elnevezett líceum igazgatója hívta fel a figyelmünket. Az eset nagyon kirívó – hangsúlyozta – és érdemes a nagyközönséggel megosztani. Tegnap reggel a líceum kapujában várt az interjúalanyunk, aki elmesélte, hogy miként változtatott az életén.

–  Kezdjük a bemutatkozással!

– Torjai vagyok, a Gábor Áron Műszaki Líceum volt diákja. Az elemi és az általános iskolát Torján végeztem. Utána kerültem be ebbe az iskolába, az erdészeti szakot eredetileg azért választottam, mert tetszett a szakma. Már akkor úgy éreztem, hogy van lehetőség innen továbbjutni.

– Az iskolád igazgatója szerint nem épp rózsás tanulmányi eredményeid voltak…

– Így igaz. A líceumi éveimet végig a gyenge jegyek, rossz tanulmányi eredmények jellemezték. A tanulás mindig a háttérbe szorult, sok más dolgot fontosnak tartottam, de ez az én butaságom volt. A szüleim, tanáraim próbáltak a tanulás irányába terelni, de fontosabb volt a focizás és a bulizás. Erre rájöttem. 9–12-ben gyakorlatilag „átcsúsztam”, leginkább a matematikával voltak gondjaim, mással annyira nem. Az iskola elvégzése után kicseppentem az életbe, és akkor döbbentem rá, hogy a szüleim és a tanáraim nem potyára próbáltak jó útra terelni, csak éppen korábban erről nem így gondolkodtam. 

– Mi okozta a változást?

– A szüleim mezőgazdasággal foglalkoznak, én is mentem segíteni. Rájöttem, mennyire fontos, hogy az embernek van egy szakma a kezében és egy biztos munkahelye, és az sem mindegy, hogy mivel foglalkozik, szereti-e, amit csinál. Amint említettem, szerettem az erdészeti szakmát, ezért fogalmazódott meg bennem a kérdés: miért ne azt csináljam, amit szeretek, amiért kilencedikben az erdészeti szakot választottam? Sok biztatást kaptam otthonról is, hogy üljek le az utolsó percen, mert be lehet hozni a lemaradást. Beszereztem a tananyagokat, nekiálltam tanulni.

– Kellett-e extra segítség, például magánóra?

– Az iskola tanárai segítettek, sok támogatást kaptam matematikából és román nyelvből. Az én erőmből nem tudtam volna sikeresen leérettségizni. Az érettségi matematikaeredményén én is meglepődtem, nagyon jó minősítést értem el.

– Az érettségid átlaga 7,45 lett.

– A padlóról indulva ennyi sikerült. A matematikát hanyagoltam el leginkább, mindig úgy álltam hozzá, hogy „én ezt nem értem”. Utólag kiderült, hogy ez butaság volt részemről, ha az ember kicsit leül és odafigyel, akkor meg tudja érteni. Az alapoktól indultam, addig tanultam és gyakoroltam, míg ez megváltozott, lassan belerázódtam.

– Az osztálytársaidnak miként alakult az életük?

– Pár volt osztálytársamról vannak ismereteim. Egyikük most velem volt érettségizni, kettő pedig már erdészmérnöki egyetemen van. Van még, aki próbálkozott, de nem sikerült.

– Mi jön ezután?

– Sepsiszentgyörgyre, erdészeti szakra szeretnék menni. Már beiratkoztam a Sapientiára, el szeretném végezni az egyetemet.

– Mit üzensz azok számára, akik hasonló hajóban utaznak?

– Kitartást és azt, hogy hallgassanak az idősebbekre, azokra, akik jót akarnak. Tanuljanak, ez nagyon fontos. Mindenkinek akad annyi szabad ideje, amiből egy-két órát tanulásra tud fordítani. A tudás az, amit az embertől nem tudnak elvenni. Idővel mindenki rájön ennek a fontosságára.