Az élelmiszerek utóbbi időben észlelt drágulásának lehetséges okairól egyeztettek kedden a mezőgazdasági minisztérium, az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság és az országos adóhivatal képviselői.
2017. november 23., 00:192017. november 23., 00:19
Az élelmiszerek utóbbi időben észlelt drágulásának lehetséges okairól egyeztettek kedden a mezőgazdasági minisztérium, az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság és az országos adóhivatal képviselői.
A mezőgazdasági miniszter által vezetett tanácskozáson döntés született arról, hogy az említett intézmények legfeljebb egy héten belül kidolgoznak egy jelentést az élelmiszer-drágulás lehetséges okairól, illetve arról, hogy mennyire indokolt az áremelkedés.
„Legtöbb egy héten belül teljes lesz a kép, véleményt tudunk majd alkotni arról, hogy honnan ered ez a drágulás. A jelentést a miniszterelnök elé terjesztjük, majd meglátjuk, milyen megoldást találunk a helyzetre” – mondta a fogyasztóvédelmi hatóság elnöke, Bogdan Pandelică.
Ezzel párhuzamosan a Versenytanács is vizsgálatot indított az élelmiszer-drágulás okainak megállapítása érdekében.
„Érkezett egy igénylés a mezőgazdasági minisztérium részéről arra vonatkozóan, hogy vizsgáljuk meg néhány élelmiszer, elsősorban a vaj, a tojás és bizonyos hústermékek árát, ezek ugyanis jelentősen drágultak” – mondta a keddi egyeztetést követően a Versenytanács elnöke, Bogdan Chiriţoiu.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter ugyanakkor állítja: indokolatlanul nőtt meg a tojás ára az utóbbi időben, és szerinte Chiriţoiu felesleges, az ország érdekeivel ellentétes adatokat és elemzéseket tett közzé. Daea elmondta: ellenőrzőcsoportot hoztak létre az általa vezetett tárcán belül, amely az élelmiszerárak növekedésének okait lesz hivatott megvizsgálni.
Mihai Tudose kormányfő azt is szóba hozta, hogy a médiában karikatúrák jelentek meg bundákat viselő tyúkokról, mert annyira megnőtt a tojás ára.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!