
Eddig sem volt akadálymentes a sepsiszentgyörgyi járdák hótalanítása, de a helyi rendőrség más jellegű prioritásai miatt még nehezebb lesz számon kérni ennek elhanyagolását.
2020. december 11., 00:072020. december 11., 00:07
Korábban a Tega Rt. köztisztasági vállalat alkalmazottai szólították fel azokat, akik nem takarították lakásaik, ingatlanjaik előtt a járdát, de nem jártak sok sikerrel, hiszen nem volt joguk az igazoltatásra, bírságolásra, így több mint 3 éve a helyi rendőrségre hárult ez a feladat, de idén a koronavírus-járvány miatt a belügyminisztérium alárendeltségébe kerültek, és más feladatkört kaptak.
– A helyi rendőrség hiányát érezni fogjuk ezen a téren is, hiszen a számos más feladat mellett nem valószínű, hogy hatékonyan tudnak majd ellenőrizni, felszólítani. Ezúton is kérjük a polgárokat, hogy saját ingatlanjuk előtt felelősséggel takarítsák a jeges, havas járdákat, hiszen ezek komoly sérüléseket, akár tragédiákat is okozhatnak – fejtette ki Czimbalmos-Kozma Csaba.
Tőle tudtuk meg, hogy a legtöbb gondjuk ezen a téren a tömbházlakókkal van.
–Még az idős, nehezen mozgó személyek is segítséget kérnek családtagjaiktól, megbíznak valakit, hogy eltakarítsa a havat a járdáról. Nem így egyes tömbházlakók. A nagy közösségben senki sem érzi felelősségének ezt a feladatot, mindenki másra hárít, és ebből adódnak a gondok – összegezett a városgondnok.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!