Ízemlékek gyűjteménye

A történetek a szerző gyerekkori ízemlékein keresztül bontakoznak ki, múlt és jövő kerül kapcsolatba, hiszen Csíkmadarason a nagyszülők egykori vízimalmába, a Zsigmond-malomba költözött vissza a család és lehelt bele új életet. Noha a lapátok még nem forognak, a cél ez, és az Ádám Gyula fényképész munkáját dicsérő, gyönyörű kivitelezésű könyv minden bevételét ennek szenteli írója. Reméljük, gyűlnek a bankók ama régi fiókban, hiszen a kötet 2016-os, első megjelenése óta a negyedik kiadásnál jár.

A meghívottal Fábián Helén beszélgetett, megtudhattuk: a kezdetet az jelentette, hogy a Gáll család panziójában megszálló vendégek távozáskor kérték az ott fogyasztott hagyományos, régi ételek receptjeit, ezeket kezdte papírra vetni Tímea. Mégpedig ugyanannál az asztalnál, ahol annak idején, kislányként a nagymamájával készítette elő a család ételeit, laskát gyúrt – mindent csakis gondos előkészületek után, megadva a tiszteletet a folyamatnak, hálásan a napi betevőért.

Nálunk mindig karácsony volt – idézi fel mosolyogva Tímea, hiszen amint az őrlés beindult, a házat finom, szálló lisztfelhő lepte be, ez is hozzátartozott a varázshoz, ahhoz a csodálatos, idilli gyerekkorhoz, amelynek történeteit saját gyerekei hitetlenkedve hallgatták, a mesék birodalmába sorolták. Ennek a letűnt kornak, a régi világnak az értékei, emlékei nem mehetnek veszendőbe, így a receptek mellett egyre inkább gyülekeztek a történetek. A kötet lelke, védőangyala az oláhfalusi molnárnéasszony nagymama, az ő régi tudásával, a hozományához tartozó kosztoskönyvének titkaival lesz gazdagabb, aki fellapozza a Kölcsönkért kovászt.

Persze, az idők változnak, újabb receptekkel is kiegészült a kötet, de ezek is már ott születtek meg, a tanyán, ahová Tímea elmondása szerint azután költöztek, hogy a mindennapos mókuskerékben felismerte: nem jó irányba tart az élete, nem ezt szeretné maga és családja számára. A hagyományt nem őrizni kell, hanem benne élni, vallja Tímea, ők ezt teszik – aki azonban ebbe belevág, vállalja az ezzel járó rengeteg munkát is, és ahogy elődeink, nem tudatosan, görcsösen adja át a tudást, az a tapasztalás, megfigyelés által hagyományozódik nemzedékről nemzedékre.

Tímea tudása Michelin-csillagos séfeket is inspirál, Tóth Szilárd egész menüsort épített fel rá, Borbás Marcsival barátságot ápol, a Gasztroangyal televíziós műsor közreműködője, második könyvén dolgozik. Ezeket a „fontos” dolgokat csupán a végén említjük meg, mert a könyv nem erről szól. Szívről és lélekről szól, múltról és jövőről, és igen, a gyomorról is, hiszen aki nem szereti a hasát, nem is tud jól főzni, állapítja meg meggyőződéssel a szerző.