
Elhamarkodottan oldották fel a hatóságok a korlátozásokat, ugyanis elkezdődött a koronavírus-járvány hatodik hulláma. Ezt az Omikronhoz tartozó BA.2 változat okozza, és 30%-kal könnyebben terjed az előzőnél – vélekedik dr. Fejér Szilárd kutató.
2022. március 23., 00:242022. március 23., 00:24
A Pro Vitam diagnosztikai laboratóriumának vezetője szerint a BA.2 variáns nem okoz súlyos megbetegedést, feltéve, ha olyan populációról beszélünk, amely valamilyen immunitást szerzett védőoltásokkal vagy fertőződéssel. A szerzett védelem viszont idővel csökken, és ez a csökkenés az időseknél, krónikus betegeknél a legjelentősebb.
Úgy véli, a növekvő esetszámokkal ismét növekedni fognak a kórházi beutalások, és két hét múlva a halálozási mutatók is. Ennek oka, hogy a tesztelést már nem veszik kellőképpen komolyan, de az 5. hullámnál (elvileg) kisebb esetszámokkal lehet számolni. Kiemelte: aki nem szeretne a BA.2-vel megfertőződni, az figyelje a családban, osztályban, munkahelyen a tüneteket mutató társait, és tartsa tőlük a távolságot, illetve kérje a tesztelést, amennyiben tünete van. Fontos, hogy ilyen esetben ne gyorstesztet használjon, hanem PCR-tesztelést, és izolálja magát, amíg eredményt kap.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!