Sok stresszt okozott az érintetteknek, a felelősöknek, most pedig elhalasztja a kormány a megszorításokat előíró októberi kormányrendelet alkalmazását – legalábbis abban a tekintetben, hogy nem kell átszervezni egyes intézményeket. Ezért a Kovászna megyei tanács csütörtöki ülésének napirendje is borult.
2023. december 22., 13:302023. december 22., 13:30
Sok stresszt okozott az érintetteknek, a felelősöknek, most mégis elhalasztja a kormány a megszorításokat előíró októberi kormányrendelet alkalmazását, legalábbis abban a tekintetben, hogy nem kell átszervezni egyes intézményeket. Ezért a Kovászna megyei tanács csütörtöki ülésének napirendje is borult.
11, a csütörtöki tanácsülés napirendjén szereplő határozattervezetet kellett elodázni, mert a kormány június 30-ra halasztotta az átszervezések alkalmazását. Háromszéken többek közt a lakosságnyilvántartó hivatalt vagy a hegyimentő közszolgálatot is érintették volna ezek az intézkedések, a megyei tanács mellett, már minden elő volt készítve.
„Semmilyen szinten nem veszik figyelembe a vidék sajátosságait, Bukarestből kilóra mérve hoznak döntéseket, amelyekkel jó keményen megakasztják a helyi és megyei önkormányzati munkát, miközben az elképzelhetetlen módon elburjánzó központi adminisztráció, köszöni szépen, jól elvan.” - mondta Tamás Sándor.
A tanács végül jóváhagyta a megyei önkormányzat szervezeti besorolását és költségvetésének kiigazítását: bevételezte a kormány által a gyermekvédelem számára kiutalt 2 380 000 lejt és a megyei kórháznak a biztosítótól folyósított 740 000 lejt, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ által megnyert pályázat összegét, 26 ezer lejt. Ugyanakkor a tanácsosok rábólintottak a megyei tanács és a SERA Romania Alapítvány társulására, hogy egy új családi típusú házat építsenek a fogyatékkal élő gyermekeknek, akik a felszámolandó baróti központotból kerülnek ki. Az alapítvány kitartó támogatója a Kovászna megyei gyermekvédelemnek, most is felét állja az új beruházás 300 000 eurós összköltségének, felét pedig az önkormányzat fizeti saját büdzséjéből.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!