Klaus Johannis államfő kihirdette csütörtökön a bukaresti holokausztmúzeum megalapításáról szóló törvényt.
2019. október 09., 08:092019. október 09., 08:09
Az elnök a holokauszt romániai emléknapja - a bukovinai deportálások kezdetének évfordulója - előestéjére időzítette a jogszabály nyilvános aláírását, amelyre a zsidó hitközség, illetve a román törvényhozás tagjait, a Bukarestben akkreditált külképviseletek vezetőit és a román közélet képviselőit is meghívta az elnöki hivatalba.
Az államfő beszédében rámutatott: a románok 30 éve véráldozattal vívták ki szabadságukat, és az a vágy vezérelte őket, hogy ne éljenek többé hazugságban. Márpedig az ország történetéhez a múlt felemelő és tragikus öröksége egyaránt hozzátartozik - tette hozzá.
A most megalapított múzeum segít megismertetni a zsidó közösség hozzájárulását az ország kultúrájához és fejlődéséhez, ugyanakkor a zsidók ellen elkövetett népirtás borzalmait is bemutatja. "A román állam következetességet tanúsít a holokauszt oktatásában, emlékének felidézésében és az antiszemitizmus leküzdésében" - mutatott rá Johannis.
A holokausztmúzeum megalapítását már mandátuma elején, 2015-ben támogatásáról biztosította Klaus Johannis államfő, a megfelelő épületet azonban csak többszöri próbálkozás után, idén sikerült kijelölnie a fővárosi önkormányzatnak. A Zsidók és a Holokauszt Nemzeti Történeti Múzeumát a Victoriei sugárút 218-as szám alatt, a Banloc-Goodrich gumiabroncsokat gyártó társaság 1943-46 között épült székházában rendezik be, ahol mintegy 8000 négyzetméternyi terület áll majd az intézményt állami költségvetésből működtető Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet rendelkezésére.
A második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában. Bár a holokauszt által megtizedelt zsidóság túlnyomó része a kommunizmus és főleg a Ceauseșcu-diktatúra idején, illetve közvetlenül utána kivándorolt, és a legutóbbi népszámláláson már kevesebb mint négyezren vallották magukat zsidónak az országban, Romániában mostanában is előfordulnak antiszemita megnyilvánulások. Tavaly augusztusban gyalázkodó falfirkákat festettek Elie Wiesel Nobel-békedíjas író és holokausztkutató máramarosszigeti szülőházának homlokzatára, idén áprilisban pedig több mint 70 sírkövet törtek szét a kelet-romániai Husi város zsidó temetőjében.
Az addig másokra mutogató, az országuk területén elkövetett atrocitásokat bagatellizálni próbáló bukaresti vezetők a 2000-es évek elején ismerték el: Romániában is volt holokauszt. Ion Iliescu akkori román államfő nemzetközi történészbizottságot bízott meg a romániai holokauszt tanulmányozásával, amelyet Elie Wiesel vezetett.
A Wiesel-bizottság 2004-ben közzétett, Romániában hivatalos dokumentummá vált jelentése a második világháborúban román fennhatóságú területeken elpusztult zsidók számát 280 és 380 ezer közöttire, míg az észak-erdélyi holokausztban elpusztultak számát 135 ezerre becsüli.
A román állam a NATO-csatlakozás küszöbén, a 2000-es évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidót öletett meg az 1941-44-es időszakban. Romániában ekkor alakult meg a holokausztkutató intézet is, október kilencedikét, a bukovinai deportálások kezdetének napját pedig 2004-ben a holokauszt romániai emléknapjává nyilvánították.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!