2017. szeptember 21., 00:202017. szeptember 21., 00:20
Megmondom őszintén, választanom kell: vagy köszönök, vagy nem köszönök. Román nemzetiségű közeli ismerőseim a megmondhatói, soha el nem mulasztom, hogy rájuk ne köszönjek. Még akkor is, ha netán eldöntöttem, ezt vagy amazt nem tisztelem meg még egy Bună ziua!-val sem.
Ám amit eddig el nem mondtam, most elárulom: sok-sok évre visszapillantva, nem emlékszem, hogy egyetlen személyt kivéve, mások Jó napot!-tal köszöntek volna nekem. Annak dacára, hogy harminc–negyven éve ugyanazt az aszfaltot koptatjuk, időnként még söröztünk is, vicceket mondtunk, egymást ugrattuk. Persze, románul. Mert hát ők még nem tudnak magyarul, szégyellenék, hogy esetleg kikacagjuk. Így hát végeredményben azt sem tudtuk soha megállapítani, hogy ezekre a jó ismerőseinkre vajon ragadt valami a mi nyelvünkből, vagy sem.
Az igaz, idegeneknek nagyon nehéz magyarul megtanulni, sok embernek nincs nyelvérzéke, de hát pár nem akad közülük, aki megemberelné magát, s ha már annyi ideje itt keresi közöttünk a kenyérre valót, hát megmutatná, azért érdekli a mi nyelvünk, ha nehezen is megy? Elfogadják, hogy mi nyekeregjünk esetleg románul, de ők nem akarnak megszégyenülni.
Most, hogy ezek a román civil szervezetek megint hadat üzentek a mi anyanyelvünknek, felötlik bennem, hogy annyi esztendőn át tényleg nem tiszteltek meg, legalábbis engem, egy őszinte magyar Jó napot!-tal. Pedig Ioan Slavici, a remek erdélyi román szépíró sokszor idézett ajánlatát bizonyára sokan ismerik, nem csupán mi! Ha magyar jön veled szembe, köszönj neki Jó napot!, ha szásszal találkozol, Guten Tag!-ot mondj, ha román a szembejövő, Bună ziua!-t.
Egyet elárulok: megpróbálom, hogy ezentúl csak magyarul köszönök a szembejövőknek. Lehet, nem fog menni. Mert én annak idején megtanultam, hogy a köszönéssel sok mindent megoldhatok: tiszteletet, megbecsülést, elismerést. Igaz, a tiszteletnek kölcsönösnek kell, kellene lennie.
A román civilszervezetek engem, magánszemélyt megsértettek, s különösen a Román Pedagógusok Szövetség nyelvünk ellen fellépése elfogadhatatlan és érthetetlen!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!