Heteken belül megnyitják az autópálya-szakaszt, melynek az építőjével szerződést bontottak

Heteken belül megnyitják azt az autópályaszakaszt, amelynek építőjével szerdán felbontották a kivitelezési szerződést; Răzvan Cuc román szállításügyi miniszter leszögezte, hogy a szerződésbontás ellenére "nem marad autópályamúzeum" a  21 kilométeres szakasz.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 29., 15:062019. augusztus 29., 15:06

A miniszter csütörtökön egy bukaresti sajtótájékoztatón magyarázta a szerződésbontás okait, és azt mondta, "Nem csinálok avatóünnepséget választási célokból. (.) Azt kértem a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságtól (CNAIR), hogy vegyék át a munkálatokat a törvényes keretek között úgy, hogy az a román államnak a legkedvezőbb legyen". "Két-három hét alatt el fogják végezni a szükséges javításokat, aztán megnyitjuk a pályát, és az egyéb műveleteket elvégezhetjük a forgalom mellett is" - idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség.

Răzvan Cuc szerint azért kérték az építő spanyol cégcsoporttól a munkára vállalt garancia kitolását négy évről tíz évre, mert minőségi problémákat láttak az úton. Azt követően bontották fel a szerződést, hogy a kivitelező ezt nem fogadta el. A tárcavezető szerint a kialakult helyzetért a munkálatokat ellenőrző mérnök, és a CNAIR július elején lemondott vezetője, Narcis Neaga is felelős.

A CNAIR szerdán felbontotta a szerződést a dél-erdélyi A1-es autópálya elkészült, de át nem vett Marosillye (Ilia) és Holgya (Holdea) közötti 21 kilométeres szakaszának kivitelezőjével. A Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelytől Nagyszebenig tartó A1-es autópálya két megépült szakasza között 44 kilométeres szakaszon kell letérni a pályáról a régi országútra. A 21 kilométeres Marosillye-Holgya szakasz átadásával ez a távolság 13 kilométeresre csökkenne.

A vitatott pályaszakasz építése 2013-ban kezdődött, és a munkálatokat 2016 májusáig kellett volna elvégezni. A CNAIR korábbi közlése szerint az útépítési szerződésben áfa nélkül 579,92 millió lejes (40,6 milliárd forint) kivitelezési díjban állapodtak meg a Teloxim Con Srl. - Comsa Sa. - Aldesa Construcciones Sa. - Arcadis Eurometudes Sa spanyol cégcsoporttal. Az összeg 85 százalékát az Európai Unió kohéziós alapjából, a fennmaradó részt a román költségvetésből biztosították.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés