Határszabás szelíden

Az előadót – képzettségén felül – az teszi hitelessé, hogy édesanyaként maga is ugyanazokkal a gondokkal küzd meg nap mint nap, mint amelyekre a jelenlevő szülők (anyák és néhány édesapa) is megoldásokat, technikákat keresnek.

Azzal indított, hogy a kapcsolódó nevelés elméleti alapja mintegy 40 éve született meg Amerikában, hand in hand parenting néven, korábban a gyereknevelés sokkal merevebb keretek között zajlott, a gyerekközpontúság viszonylag új keletű dolog mifelénk is, ezt sokan igazolhatják.

Ne hazudj magadnak!

Ugyanakkor azok, akik most nevelnek gyereket, rengeteg nehézséggel szembesülnek, mindannyiunkra hat a tökéletesség nyomása, az, hogy nagyon jól akarjuk végezni a dolgunkat. Sokakban hamis kép él az anyaságról, szülőségről, ami miatt irreális elvárásokat támasztunk magunkkal szemben. Noha már-már elcsépelt frázisnak számít, de ebben az esetben fokozottan igaz: a közösségi médiában megjelenő szülőkép köszönő viszonyban sincs a valósággal, ám azáltal, hogy mindenki csupán a legtökéletesebb szülő–gyerek-pillanatokról posztol, hamis, idealizált képet közvetít, ami sokakra nyomasztóan hat. Tisztában kell lenni azzal, hogy senki nem a mosolygó türelem mintaszobra a nap 24 órájában, és elengedni a lehetetlen elvárásokat. Ezzel együtt érthető, hogy a lehető legjobban szeretnénk „teljesíteni” szülőként, a gyerekeink és a magunk érdekében egyaránt, ehhez nyújthat gyakorlati segítséget a kapcsolódó nevelés.

Nincs „rossz” gyerek

Alaptétel, hogy nincs „rossz” gyerek, a rossznak titulált viselkedés a kapcsolódásra való igény kifejeződése a kicsi részéről, és ennek megfelelően kell kezelnünk. Ha megvalósul a kapcsolódás a gyerekünkkel, annak jól meghatározott jelei vannak: együttműködő, empatikus, rugalmas, kreatív, tanulásra képes és játékos a kicsi.

Ugyanígy, ha megszakadt ez a megtartó szál közöttünk, azt lemérhetjük az alábbiakból: nem együttműködő, nem tartja a szemkontaktust, szomorú vagy passzív, elszalad, hogy egyedül legyen, nem tud aludni, frusztrált. Ilyenkor arra kell törekedni, hogy a kapcsolódást újrateremtsük.

Hogyan kezeld a hisztit?

Szülőként nehéz lehet kezelni a sírást, a „hisztit”, de nem baj, ha sír a gyerek, ilyenkor ki kell adnia magából valamilyen feszültséget, és természetes, hogy mi „kapjuk”, hiszen mi vagyunk ott, bennünk kell bíznia annyira, hogy ezt igenis megteheti!

Ilyenkor nagyon fontos, hogy hallgassuk meg őt, ajánljunk fel kapcsolódást, biztosítsuk arról, hogy: „itt vagyok, veled vagyok”. Felnőttként tudnunk kell, hogy a sírással, hisztivel valamit le kell ráznia magáról, ki kell adnia, és nekünk mindössze annyi a dolgunk, hogy megnyugtassuk, jelezzük: megértjük, elfogadjuk őt, és mindenkor feltétel nélkül szeretjük.

Nem kell mindig minden helyzetet megoldani, hangzott el, ahogyan mi, felnőttek sem vagyunk mindig felhőtlenül jókedvűek, gyerekeinknek is lehetnek nehezebb pillanataik – egyszerűen mellettük kell lennünk.

Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség határszabásra, azonban ezt anélkül kell tennünk, hogy az autoriter nevelés módszereit alkalmaznánk. Adjunk „nemet” ajándékba, adott helyzetekben tudjunk nemet mondani, ez is a dolgunk szülőként, az irracionális viselkedést pedig akár fizikailag is akadályozzuk meg (ez nem testi fenyítést jelent, hanem például, teljesen hétköznapi eset: a hűtőajtó elé állunk, ha a sokadik Túró Rudiért hisztizik, és szeretné kivenni magának esti lefekvés helyett a gyerek, vagy: szelíden lefogjuk a karját, ha a tesóval agresszív).

Adj neki „lelki vitamint”

A legfontosabb ilyenkor is, hogy hallgassuk meg, segítsünk neki, hogy jól legyen. Ebben segíthet a „lelki vitamin”, a gyerekidő, amikor adott, közösen megegyezett (és be is tartott) ideig, mondjuk 20 percig egyetlen szülő figyel egyetlen gyerekre, és ebben az időben a kicsi szabhatja meg, hogy mit csináljanak, mit játsszanak, mit egyenek stb. A gyerekek pontosan tudni fogják, hogy ugyanezt nem várhatják el máskor is, nem válik normává az, ami a család szokásrendjében amúgy tilos (például képernyőidő, fagyi ebédre stb.) Ebben az időben azt játszunk, amit csak a gyerek szeretne, nincs multitasking, nem nézegetjük közben a telefonunkat, nem főzünk, a gyerek a teljes és osztatlan figyelmünket kapja, átadjuk neki az irányítást (észszerű keretek között), sok szeretgetést, érintést kap, az erre szánt idő fix, azt nem rövidítjük, és nem is nyújtjuk meg.

A fentiek nyilván még csak gyorstalpalónak sem nevezhetők, inkább csak bepillantást engednek a kapcsolódó nevelés elvrendszerébe, de akiknek felkeltette az érdeklődését, a világhálón elmélyülhetnek benne, a kapcsolodoneveles.hu oldalon az előadó számos írását megtalálják.