Határidő, aztán bumm!

Fura csenddel (nem) emlékezett meg sajtónk egy százéves évfordulóról. 1922. szeptember huszonhatodikán jelent meg a bukaresti Hivatalos Közlönyben a közlemény, miszerint egy év türelmi időszak adatik a nem román nemzetiségű közalkalmazottaknak elismervényt beszerezni román nyelvtudásukról. Ha nem, le is út, fel is út.

A legkomolyabban mondom, volt magyar vasutas, akit elvágtak a vizsgán, mert nem tudta, hogyan nevezik a tubarózsát az állam nyelvén. Ezrek maradtak állás nélkül, jöhettek a helyükre a hegyeken túlról betelepítettek, ötven százalékos fizetéstöbblettel, mert Erdély úgymond „kulturális területnek” számított, azaz elrománosítandó vidék. Természetesen hasznos és elvárható, az emberek értsék az állam nyelvét. De a Monarchia népszámlálási adatai alapján 1880-ban 109.190 fő (a nem magyarok 5,7%-a), 1900-ban 183.508 fő (11%), végül 1910-ben 266.863 fő (15,2%) mondta magát magyarul tudónak. E számok egy valóban letűnt kor valóságát mutatják: milliók élhették mindennapi életüket anélkül, hogy az állam hivatalos nyelvét elsajátították volna. 

A nyelvi terror vajon következmény nélkül marad? 2019 áprilisában az ukrán parlament nagy csinnadratta közepette szavazott meg egy új törvényt, az ukrán nyelv majdnem mindenhatóságáról az orosz kárára. Határidővel. A leköszönő Porosenko elnök javaslatára, aki így akarta fitogtatni hazafias izmait. És fogózz meg, olvasó, a frissen megválasztott Zelenszkij aggódását fejezte ki, nem fog-e az új törvény csorbítani az emberi jogokon, ugyanis minden ember egyenlő, nem úgy van? (Azóta orosz nyelvű újságokat, tévécsatornákat, pártokat tiltott be, az idén augusztus 20-án meg elrendelte, a kijevi iskolákban nem taníthatnak orosz nyelvet. Kijevben, ahol egy 2006-os felmérés szerint a lakosság 56%-a a családban oroszul beszélt).

Ui. A legkegyetlenebb nemzetgyilkos Ceaușescu-időkben közölte Sütő András A szuzai menyegző című drámáját. Történelmi tényen alapul, Nagy Sándor császár idejében erővel házasítottak össze görög férfiakat „pogány” nőkkel, hogy gyerekeik már színgörögök legyenek. Ám az édesanyák „összeesküvése” eredményeként az apróságok az anyatejjel együtt az anyanyelv altatódalait, a meséket is magukba szívhatják.

Meggyőződésem, hogy megmaradásunkat nem politikusi nagyotszólások, nem zászlólengetések, hanem az édesanyák meséi és altatódalai döntik el.