Háromszéki választási körkép: fokozódó verseny, elkényelmesedő szavazóbázis

Míg Háromszék városainak többségében versenyhelyzet körvonalazódik, addig Kovászna megye községeinek zömében hátradőlhetnek a választópolgárok és a jelöltek, mivel 19 településen ellenfél nélkül pályázhatnak a polgármesteri címért.

Farkas Orsolya

2024. május 14., 20:392024. május 14., 20:39

Az RMDSZ színeiben újrázni készülő megyeitanács-elnök emlékeztette a sajtó képviselőit, hogy a magyarok választáson való részvételi szándéka Háromszéken mindössze 50 százalék ebben a pillanatban, ezzel együtt azonban az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) egyre inkább megveti a lábát az egész országban, így Székelyföldön is. Tamás Sándor kiemelte: mindeddig nem volt példa rá, hogy a megyei tanács élére és a magyar többségű falvak vezetői pozícióiba is indítsanak jelölteket, márpedig idén nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem Gelencén, Kökösön, Bardocon is polgármesteri tisztségére pályázik az AUR, nem beszélve a tanácsosi helyekről.

Tamás Sándor szerint fontos különbséget tenni a többi román párt és a szélsőséges nacionalista AUR között, mert míg az előbbiek világképébe a magyarság is szerepel, addig az utóbbiak egy „magyarmentes” Romániát képzelnek el. Mint mondta, helyi szinten csupán töredéke látszódhat az összképnek, az ország helyzetének, amelyben a kisebbség nem érvényesülhet képviselet nélkül. „Az az érzésünk lehet, hogy magyar világban élünk, de a nagy döntéseket nem itt hozzák" – vélekedett az elnök.

Kézdivásárhelyen feltörekvőben a román pártok

Ami a háromszéki városokat illeti, Kovásznán egyelőre csend honol, a polgármesteri címért Gyerő József az RMDSZ színeiben, valamint a PNL (Nemzeti Liberális Párt) és az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség) egy-egy jelöltje méretkeznek meg. A harmadik mandátumára készülő magyar polgármester az RMDSZ képviselői szerint várhatóan nagy támogatottságra számíthat. A sepsiszentgyörgyi helyzetet illetően Tamás Sándor úgy fogalmazott, az MPE jelöltje, Erőss Bulcsú részéről „némileg több szerénység illene a jelenlegi polgármesterrel szemben”, aki idén az ötödik mandátumára készül. Antal Árpád kihívói közé tartozik továbbá Kolcza István az EMSZ részéről, Dulányi-Balogh Szilárd az USR, Gavril Boitiș az AUR és Petru Oltean a PSD (Szociáldemokrata Párt) részéről.

Galéria

Kézdivásárhelyen mindeközben váratlan fordulatot vettek az események, az EMSZ korábbi jelöltjét, Szőts Emilt ugyanis visszaléptették, a párt pedig a függetlenként induló, de a PSD-PNL koalíció által erősen támogatott Imre Csaba mögé sorakozott fel. Az EMSZ tehát a helyi román pártokkal szövetségben méretkezik meg, de teljes listája csak az RMDSZ-nek és a koalíciónak van, a visszaosztást követően pedig így várhatóan akár három tanácsosi helyet fognak elnyerni a román képviselők. A két jelölt kihívója továbbá Lukács László MPE-jelölt is.

Tamás Sándor kihangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha barótiként döntenie kellene, szemfülesebben tájékozódna a választási helyzetről az erdővidéki városban. Ahogyan korábban is fogalmazott, Derzsi-Ráduly Kázmért – aki eredetileg RMDSZ-esként indult volna, majd függetlenként jelentkezett, az MPE támogatásával – „bábpolgármesternek” véli, akinek döntéseit a háttérből irányítják. Az RMDSZ Baróton Benedek-Huszár János indulását támogatja, a helyi választmány döntése értelmében a korábban is polgármesteri címre pályázó Bán István ugyanis alulmaradt a szavazáson.

Tizenkilenc községben nincs kihívó

Háromszéken mindeddig nem volt példa rá, hogy ennyire sok községben egyetlen jelölt induljon a polgármesteri tisztségért, például Árkoson, Barátoson, Bereckben, Kommandón, Málnáson és Nagyajtán. Ennek kapcsán az elnök kiemelte, hogy a választópolgárok részéről is lehet veszély az elkényelmesedés, a megszokás, ha mindezt az országszinten és nem helyi szempontból vizsgáljuk. Kiemelte továbbá, hogy idén az RMDSZ nem indít jelöltet Előpatakon, a jelenlegi polgármester, Kovács László ugyanis leköszönni készül, a mindössze 4-5 százalékban magyarlakta településen pedig nem találtak más jelöltet a tisztségre.

Érdekes helyzet van kialakulóban viszont Bölönben, a PRPE (Pro Európa Romapárt) részéről ugyanis megpályázza a községvezetői címet Alexandru Racolța; mi több, nemrégiben a község unitárius lelkésze, Kozma Albert is jelezte részvételi szándékát független polgármesterjelöltként, versenyben az RMDSZ-es Ferencz Zoltánnal. Így Tamás Sándor szerint nemcsak az RMDSZ jelöltje kerül veszélybe, hanem az egész magyar képviselet is, mert a szavazatok megoszlanak. Mint mondta, a lakosság többsége román nemzetiségű roma, így etnikai szempontból is nehéz mérkőzés lesz a bölöni.

Galéria

Kiemelte továbbá az RMDSZ színeiben induló Fodor Imre és a független Benkő Árpád fej-fej melletti harcát Illyefalván. Utóbbit az EMSZ támogatja, akik alpolgármestert is állítanának a jövőben. Versenyhelyzet alakulhat ki ugyanakkor Nagyborosnyón az RMDSZ-es Kanyó Antal és a PSD színeiben induló Ilie Nicolae között, Zágonban Kiss Augustin és a PSD, valamint USR jelöltjei között is.

„Nem készülünk különböző harcos kampányokra. Bizonyára lesznek olyan helyek, ahol ki fog éleződni a csata, ezek helyi kampányok lesznek, de egyértelmű, hogy ennek mozgósító ereje is tud lenni” – nyilatkozott Bodor László, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke az elkövetkezendő, szűk egy hónapig tartó kampányidőszak kapcsán. A szövetség képviselői hangsúlyozták, hogy a helyhatósági választások fontosak, nagy tétje azonban az európai parlamenti választásoknak van, így a pártok közös listájára leadott szavazatok lesznek az igazán mérvadóak.

Fotó: Tuchiluș Alex, Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés