Három nemzet hőse

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Bedő Zoltán

2019. október 10., 00:012019. október 10., 00:01

A fenti gondolatokat Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke fogalmazta meg és röpítette világgá hétvégén, Gyergyószentmiklóson. Kimondásukat pedig Czetz János, apai ágon örmény, anyai ágon székely származású 1848-as honvéd tábornok mellszobrának a felavatása tette lehetővé.

Üröm az örömben, hogy 1904-ben bekövetkezett halála után 115 esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ő hathatós hozzájárulásával éppen 170 évvel ezelőtt felszabadított Erdélyben szobrot állítsanak a magyar szabadságharc legfiatalabb (26 éves) tábornokának; az erdélyi csapatok ideiglenes, majd az erdélyi hadsereg megbízott parancsnokának; Bem vezérkari főnökének, a csúcsai szoros védőjének, a nagyszebeni, piski, medgyesi és még számos csata hősének. Annak az embernek, aki 54 évnyi száműzetéssel fizetett azért, hogy kardot ragadott hazája és népe szabadságáért.

Miközben Argentína fővárosában, Buenos Airesben egész alakos ércszobra évtizedek óta díszeleg és dobogtatja meg az oda látogató magyarok szívét, az általa alapított és földi maradványait őrző Nemzeti Katonai Akadémia épülete előtt, Czetz János honvédtábornoknak Erdélyben nem állít emléket köztéri szobor. Szülőfalujában, Gidófalván ugyanis egy 2004-ben megnyitott emlékszobában található az alakját Kövér György keze által diófából kibontó mű, Blaskó János budapesti szobrászművész alkotását pedig Gyergyószentmiklós örmény katolikus templomának kertjében leplezték le 2019. október 5-én.

Szülőföldje tehát továbbra is adósa híres fiának, annak ellenére, hogy ő egy percig sem feledkezett meg róla, hiszen utolsó leveleinek egyikében is így fogalmaz: „Én már öregember vagyok, hazámtól már oly rég távol, és mégis a honvágy hatása folytán még mindig sajog a szívem ama tudattól, hogy idegen porban kell megnyugodnom.” Mi, háromszékiek viszont csak akkor nyugodhatunk meg, amikor köztéri szobor is hirdeti honvédtábornokunk szellemiségét és emberi nagyságát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust