Wellington, Madrid, Párizs, New York, csak négy a hétfői klímatüntetések helyszínei közül. Világszerte környezetükért aggódó aktivisták és civilek tömege lepte el az utcákat, fiatalok és idősek követeltek cselekvést a bolygó megmentése érdekében.
2019. október 08., 10:122019. október 08., 10:12
Elly Baxter, az Extinction Rebellion Sydney szóvivője elnézést kért azoktól, akiket bármilyen módon zavar az akciójuk. "Nekünk sem jó, hogy itt vagyunk, nem akarjuk kellemetlenné tenni az emberek életét. Egyet akarunk: hogy a kormányok cselekedjenek"
Nem egy városban végződött őrizetbevételekkel a tüntetés. Londonban több mint 270 embert állítottak elő, miután az aktivisták kulcsfontosságú utakat zártak le, megbénítva a közlekedést. Volt, aki a járművekhez láncolta magát. Berlinben és más városokban vörösbe öltöztek a tüntetők, azt szimbolizálva, hogy a klímaváltozás miatt fajok tűnnek el a Földről. Volt, ahol Noé bárkájának másolatát is megépítették.
A Sea Watch egyik mentőhajójának nyáron őrizetbe vett kapitánya, a német aktivista, Carola Rackete a következőképpen fogalmazott: "Eredeti szakmám szerint természetvédelmi ökológus vagyok. Katasztrófaként élem meg, hogy a szövetségi kormány semmit sem tesz annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a klímakatasztrófa, hogy eltűnjön a biodiverzitás a bolygónkról. Ezek a folyamatok egzisztenciális krízisbe taszítják az emberiséget" - mondta.
Greta Thunberg Dél-Dakotában, amerikai őslakosokkal együtt vett részt a tüntetésen. New York-ban mindeközben művért locsoltak szét a Wall Streeten: vészhelyzet van, az idő lejárt, cselekdni kell, vagy mind meghalunk - üzenték az Extinction Rebellion, vagyis a magát a kihalás elleni lázadásnak nevező radikális környezetvédelmi mozgalom aktivistái.
(euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!